Luther Márton Nagy Káté - A HATODIK PARANCSOLAT - Ne paráználkodjál
Ezek a parancsolatok már most önmagukban könnyen érthetők az előzőből, mert valamennyi azt célozza, hogy óvakodjunk attól, hogy felebarátunkat bármi módon megkárosítsuk. Szép rendbe is vannak szedve. Először felebarátunk személyéről van szó azután következik a hozzá legközelebb álló személy vagy saját életéhez legközelebb álló kincse, vagyis hitvestársa, aki vele egy test és vér. Felebarátunkat tehát semmi más java révén nem lehet jobban megkárosítani. Éppen ezért jelenti ki világosan ez a parancsolat, hogy feleségével kapcsolatban meg ne gyalázzuk őt. Azért utal főként a házasságtörésre, mert a Zsidó népnél az volt a rend és a törvény, hogy mindenkinek házasságban kellett élnie. Éppen ezért az ifjúságot lehető legkorábban megházasították, a szüzesség állapotát pedig semmire sem becsülték, viszont semmiféle nyilvános paráználkodást nem engedtek meg, sem nőknek, sem férfiaknak — nem úgy, mint mostanában! Ezért volt náluk a házasságtörés a legelterjedtebb paráznaság. Mivel azonban nálunk megtalálható minden erkölcstelenség és szemérmetlenség szégyenletes keveréke és szennye, ez a parancsolat is érvényes mindennemű paráznaság ellen, akárhogyan nevezik azt. Nem is csupán a külső cselekedetet tiltja, hanem mindennemű okát, ösztönzését és eszközét is; vagyis azt követeli, hogy tiszta legyen szívünk, szánk és egész testünk, ne adjunk se helyet, se segítséget vagy tanácsot paráznaságra. Sőt nemcsak ezt, hanem azt is, hogy óvjunk, védjünk és mentsünk, ahol veszély és baj van, viszont segítsünk és tanácsoljunk, hogy felebarátunk becsülete érintetlen maradjon. Mert ha ezt elmulasztod, pedig megakadályozhatnád, vagy szemet hunysz, mintha nem tartoznék rád, akkor éppen olyan vétkes vagy, mint maga a tettes. Rövidre fogva tehát azt követeli, hogy mindenki tisztán éljen és felebarátját is erre segítse. Isten tehát ezzel minden ember hitvestársát körül akarja bástyázni és megoltalmazni attól, hogy bárki is hozzányúljon. Mivel azonban ez a parancsolat éppen a házasság rendjére vonatkozik és alkalmat ad arra, hogy beszéljünk róla, értsd meg és jegyezd meg jól: először azt, hogy Isten mennyire kitünteti és magasztalja ezt a rendet azzal, hogy megerősíti és megvédi parancsolatával. Megerősítette fentebb a negyedik parancsolatban: „Tiszteld atyádat és anyádat!" Itt pedig — mind mondtam —védi és oltalmazza. Azt akarja tehát, hogy mi is isteni és üdvösséges rendként tiszteljük, tartsuk meg és használjuk, mert először is azt minden más rend előtt szerezte és ezért szemmel látható különbséggel teremtette a férfit és az asszonyt, nem fajtalankodásra, hanem azért, hogy ragaszkodjanak egymáshoz, szaporodjanak, gyermekeket szüljenek, tápláljanak és neveljenek Isten dicsőségére. Isten ezért azt minden rendnél gazdagabban meg is áldotta, ezenkívül mindent a világon rászánt és rááldozott, hogy ez a rend jól és bőségesen legyen ellátva. A házasélet tehát nem tréfa, sem játék, hanem kitűnő dolog és Isten szilárd akarata. Mert nagyon fontosnak tartja azt, hogy olyan embereket neveljünk, akik szolgálatukkal Isten ismeretére, üdvösséges életre és csupa jóra segítik a világot, és felveszik a harcot a gonoszság és az ördög ellen. Ezért tanítottam mindenkor azt, hogy ne vessék meg és ne szégyeljék ezt a rendet, ahogyan az elvakult világ és álnok papjaink teszik, hanem nézzük Isten igéje felől, amely ékesíti és megszenteli azt, úgyhogy más rendekkel nemcsak nem egyenlőrangú, hanem megelőzi és felülmúlja valamennyit: császárságot, fejedelemséget, püspökséget, vagy bármi mást. Hiszen minden egyházi és világi rendnek kivétel nélkül meg kell alázkodnia és mindnek ebben a rendben kell élnie, ahogyan azt majd halljuk. Ez tehát nem valami kivételes, hanem a legelterjedtebb, legnemesebb rend: átjárja és átszövi az egész keresztyénséget, sőt az egész világot is.
Másodszor: tudnod kell azt is, hogy ez nemcsak tisztességes, hanem szükséges rend is, és Isten komolyan megparancsolta, hogy ebben éljen megkülönböztetés nélkül minden rendű férfi és nő, aki erre teremtetett, mégis bizonyos — ámbár kevés — kivétellel: akiket Isten kivételezett azzal, hogy nem alkalmasak házaséletre, vagy akiket nagy, természetfeletti adományokkal tett szabaddá arra, hogy meg tudják őrizni tisztaságukat e renden kívül. Ha ugyanis természetünk úgy érvényesül, ahogyan azt Isten belénk oltotta, lehetetlen megőrizni tisztaságunkat házasélet nélkül. Mert a test és vér, test és vér marad, és a természetes hajlam és ösztön elháríthatatlanul és feltarthatatlanul érvényesül, ahogyan azt mindenki látja és érzi. Éppen ezért, hogy a paráználkodást bizonyos mértékig könnyebben el lehessen kerülni, elrendelte Isten a házaséletet, hogy mindenki megkapja kimért részét és megelégedjék azzal; ámbár ahhoz Isten kegyelmére is szükségünk van, hogy szívünk is tiszta legyen. Ebből látod, hogy mennyire Isten rendje és parancsolata ellen van a mi pápás seregünk, valamennyi pap, szerzetes és apáca, mert megvetik és eltiltják a házasságot, és örök szüzességet mernek vállalni és fogadni, ráadásul hazug szóval és látszattal áltatják az egyszerű híveket. Hiszen senkinek sincs olyan kevés kedve és hajlama a szüzességre, mint éppen azoknak, akik nagyobb szentségért kerülik a házaséletet, de vagy nyilvánosan és szemérmetlenül élnek paráznaságban, vagy titokban még gonoszabbat művelnek; úgyhogy az ember ki sem meri mondani, mert sajnos nagyon sokat is tapasztalt. És röviden: még ha tartózkodnak is a cselekedetektől, szívükben mégis csupa szemérmetlen gondolatot és gonosz kívánságot rejtegetnek, úgyhogy örökös tűz és titkos fájdalom emészt bennük, pedig ez a házaséletben elkerülhető. Ez a parancsolat tehát kárhoztat minden házasságon kívüli szüzességi fogadalmat és felment alóla, sőt megparancsolja minden szegény foglyul ejtett lelkiismeretnek, amelyet megcsalt szerzetesi fogadalma, hogy lépjen ebből az erkölcstelen rendből a házaséletbe. Mert még ha egyébként a kolostori élet istenes élet volna is, neki még sincs ereje szüzessége megőrzésére, és ha benne maradna, csak még többet és tovább kellene e parancsolat ellen vétkeznie. Ezt azért mondom, hogy meggyőzzük az ifjúságot, kedvet kapjon a házaséletre és tudja, hogy üdvösséges rend ez, és tetszik Istennek. Így ugyanis idővel ismét elérnénk azt, hogy a házasság ismét visszanyeri becsületét, és kevesebb lesz a szennyes, feslett, rendetlen személy, akik most az egész világon mindenütt arcátlankodnak nyílt paráználkodásukkal és más gyalázatos bűnükkel, ami a házasélet megvetéséből következett. Ezért e tekintetben kötelesek is a szülők és a felsőbbség vigyázni arra, hogy az ifjúságot rendre és tisztességre neveljék, ha pedig felnőttek, Isten segítségével és becsülettel megházasítsák, Isten aztán ráadná áldását és kegyelmét, mi pedig örvendeznénk és gyönyörködnénk benne. Mindebből emeljük ki még befejezésül azt is, hogy ez a parancsolat nemcsak azt követeli, hogy tisztán cselekedjék, beszéljen, gondolkodjék és éljen mindenki a maga rendjében, vagyis többnyire a házasság rendjében, hanem szeresse és becsülje is hitvestársát, akit Isten adott. Mert a házasélet tisztaságát csak úgy lehet megőrizni, ha férj és feleség mindenekelőtt szeretetben és egyetértésben él egymással, ha őszintén és teljes hűséggel szeretik egymást. Ez ugyanis a legfontosabb dolgok egyike: megszeretteti és megkedvelteti a tisztaságot. Ahol ez a szeretet érvényesül, ott ebből minden parancs nélkül magától következik a tisztaság is. Ezért inti Szent Pál is a házastársakat, hogy egymást szeressék és becsüljék. Itt van megint egy kitűnő, sőt sok és nagy jócselekedet, amelyet boldogan dicsérhetsz Isten igéje és parancsa nélkül választott bármiféle egyházi renddel szemben.
