máthétész

máthétész

Mindenszentek és halottak napja

2024. november 01. - Máthétész9

black-and-white-cemetery-christ-church-clouds-cross-crucifixion-dark-death-easter-god-grave-light-low-angle-shot-outdoors-religion-sky-spirituality-1555965-796996448.jpg

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Efézusi levél 2:8-9

Mindenszentek és Halottak Napja közeledtével természetes, hogy sokan fordulnak a temetők felé, gyertyákat gyújtanak, virágokat helyeznek el. A lélek tiszteletének és az emlékezésnek ez a formája sokak számára fontos és megnyugvást adó szertartás, de fontos, hogy ezeket a szokásokat a tiszta evangéliumi üzenet fényében vizsgáljuk meg. Mi, protestánsok az üdvösség egyetlen forrását Krisztusban, Isten kegyelmében látjuk, nem pedig szertartásokban, hagyományokban vagy szentek közbenjárásában.

A Mindenszentek ünnepe, mint ahogy a katolikus hagyományban a szentek tiszteletének sok eleme, sajnos eltereli a figyelmet a Krisztusba vetett hit központi jelentőségéről. Az Efézusi levél 2:8-9-ben az apostol világosan fogalmaz: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Pál itt egyértelművé teszi, hogy az üdvösség nem érhető el emberi cselekedetek vagy rituálék által, hanem egyedül Isten kegyelméből, amely hit által válik a miénkké. A "dicsekvés" nem a saját érdemeinkről szól, hanem arról, amit Krisztus értünk tett.

Sokan úgy tekintenek a szentekre, mint akik közbenjárnak értünk, akik valamilyen módon hozzájárulhatnak a megváltásunkhoz. Ez azonban egy olyan közvetítő rendszer, amely Krisztus tökéletes áldozatát és kegyelmét elhomályosítja. Az evangélium örömhíre az, hogy Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között (1Tim 2:5). Ezért, ha Mindenszentekkor a szentek előtt hajtunk fejet, elfeledkezünk arról az ajándékról, amit Istentől közvetlenül kapunk Krisztus áldozata által.

Protestáns hitünk arra buzdít, hogy minden alkalommal, amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk, inkább azt az élő hitet élesszük fel magunkban, amely Krisztushoz köt bennünket. Ő a mi reménységünk és vigaszunk, aki a halált legyőzte, és nem a szentek emléke vagy a gyertyák lobogása. Az elhunytakra való emlékezés szép és érthető, de még fontosabb, hogy a szívünk ne a múlandó dolgokhoz, hanem a Krisztusban megnyilvánuló örök kegyelemhez kötődjön. Az örök életet nem lehet megvásárolni vagy kiérdemelni: az Isten ajándéka, amelyet csak hit által vehetünk át.

Reformáció ünnepe

 49516_luther_marton_szobra-2023432620.jpg

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: 'Az igaz ember pedig hitből fog élni.'” Rómaiakhoz írt levél 1,16-17

Október végén hálás szívvel emlékezünk meg a Reformáció napjáról, arról az eseménysorozatról, amely több mint ötszáz évvel ezelőtt új irányt adott a keresztyénség történetének. Luther Mártonon keresztül a Lélek elindított egy megújulást, ami abban a biblikus meggyőződésben gyökerezett, hogy egyedül a hit által lehetünk igazak Isten előtt. A reformáció hívása a mai napig nem szűnt meg; sőt, ma is ugyanolyan eleven erővel bátorít bennünket, hogy ne szégyelljük az evangéliumot, hanem teljes meggyőződéssel éljünk benne, általa.

1. Az evangélium: Isten hatalma a hitre alapozott élethez

Pál apostol szavai arra emlékeztetnek minket, hogy az evangélium Isten hatalma, amely minden hívőnek üdvösségére van. Nem emberek által alkotott szabályok és törvények által üdvözülünk, hanem azáltal a kegyelem által, amelyet Isten ad nekünk Jézus Krisztusban. Luther felismerte, hogy életünk alapja nem az, amit mi teszünk, hanem amit Isten tett értünk. Hitből élünk, mert tudjuk, hogy Isten szeretete és ereje tart meg minket az ige és a Lélek álatal.

2. „Hitből hitbe” – Isten igazsága a mindennapokban

Isten igazsága megmutatkozik abban, hogy Ő minden helyzetben hűséges azokhoz, akik bíznak benne. Az, hogy „hitből hitbe” élünk, arra is utal, hogy a hitünk nem egy statikus állapot, hanem egy élő, folyamatosan mélyülő kapcsolat Istennel. Luther életében is ez a dinamizmus volt jelen: hitben élni azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten igazságát,kegyelmét és teljes szível bízunk benne, hogy ez a kegyelem és ez az igazság megtart minket Lelke által. Isten kegyelme és igazsága állandó, és arra hív minket, hogy hitünkkel kapaszkodjunk bele, és életünkkel tegyünk bizonyságot róla.

3. Az igaz ember hitből él – bátorság és kitartás a mai világban

Az evangélium hirdetése sokszor kihívásokkal teli, talán néha félelmetes is lehet. Pál azonban arra hív minket, hogy ne szégyelljük az evangéliumot, hiszen ez az a hatalom, amely megváltást hoz minden ember számára. Luther is bátorsággal állt ki a megújulás mellett, mert tudta, hogy Isten igazságát nem lehet elhallgatni. Ahogyan ő megtapasztalta Isten kegyelmét és igazságát, úgy mi is bátran kiállhatunk hitünk mellett a mindennapi életben, még ha ez olykor nehézségekkel is jár.

Összegzés

Reformáció alkalmából emlékezzünk arra, hogy az evangélium ma is ugyanaz a hatalmas erő, amely áthatolt a történelem viharain, és ma is új életet ad mindenkinek, aki hittel elfogadja. Ne szégyelljük ezt az evangéliumot, hanem éljünk meg azt hitben, bizalommal, bátorsággal és hálával! Emlékezzünk arra, hogy Isten igazsága bennünk is megvalósulhat, ha megnyitjuk szívünket előtte, és engedjük, hogy hitből hitbe vezessen minket.

A prófétaság kérdése a kontinúacionistákat is elhallgattatja?

karizmatikus_dicsoites-2907138105.jpg

Ha azt hiszed, hogy a csodálatos lelki ajándékok bármelyike csak az apostoli korszakban működött, és hogy ezek közül néhány vagy mindegyik fokozatosan megszűnt az első század vége előtt, akkor szesszacionista vagy.

Ha úgy hiszed, hogy az Újszövetségben leírt összes lelki ajándék változatlanul, változatlanul és változatlanul folytatódott a nyelvek pünkösdi kiáradása óta, akkor kontinúacionista vagy.

Elég nehéz igazi kontinúacionistát találni. Abszolút nem-koncesszionisták csak a karizmatikus mozgalom bizarr peremén léteznek. A karizmatikusok azok az emberek, akik szeretik egymást „apostoloknak” nyilvánítani, igényt tartanak (és elkerülhetetlenül visszaélnek) az összes apostoli előjoggal, néha fantáziadús történeteket találnak ki a halálból feltámadt emberekről, és kiforgatják és elrontják az evangéliumot, az engeszteléssel vagy a keresztény tanítványsággal és önmegtagadással kapcsolatos tanok gyakorlatilag minden kategóriáját átírva.

De az evangéliumi karizmatikusok (különösen a reformált változat) nem igazán hisznek abban, hogy ma is vannak olyan apostolok, akiknek ugyanaz a tekintélyük, mint az ősegyház apostolainak. Néhányan ugyan használják az apostol kifejezést, de kivétel nélkül ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk ma elismert apostolkodás egy kisebb fajta apostolkodás, mint az a hivatal és ajándék, amely az első században az apostoloké volt.

Most gondoljuk végig, hogy ez az álláspont milyen következményekkel jár: Azzal, hogy az apostolkodás egy kisebb fajta apostolkodás mellett érvelnek, valójában elismerik, hogy az apostolkodás hiteles, eredeti újszövetségi ajándéka (Ef 4,11) megszűnt. Valójában ők maguk is egyfajta szesszacionizmust fogadtak el.

Megjegyzés: Ennek a nézetnek nincs több vagy kevesebb bibliai alapja, mint bármely másfajta szesszacionizmusnak.

Ennek ellenére minden igazi evangéliumi a szesszacionizmus valamelyik formáját vallja. Mindannyian hisszük, hogy a Szentírás kánonja zárt, igaz? Nem hisszük, hogy új ihletett anyaggal kellene kiegészítenünk az Újszövetség kánonját. Ragaszkodunk ahhoz a hithez, amely egyszer és mindenkorra átadtatott a szenteknek (Júdás 3) - Krisztus személyében és apostolainak tanítása által, és az Újszövetségben írásba foglaltatott. Hisszük, hogy a Szentírás, ahogyan az nálunk van, teljes. És akik ezt nem hiszik, azok nem igazán evangéliumiak. Ők szektások és hamis tanítók, akik hozzátennének valamit Isten Igéjéhez.

De vegyük észre: ha elismerjük, hogy a kánon lezárult, és az apostolkodás ajándéka megszűnt, akkor máris elismertük a szesszacionista érvelés lényegét.

Ez azonban még nem minden. A legtöbb vezető „reformált karizmatikus” még ennél is tovább megy. Szabadon elismerik, hogy a ma működő karizmatikus ajándékok mindegyike gyengébb minőségű, mint azok az ajándékok, amelyekről az Újszövetségben olvashatunk.

Wayne Grudem The Gift of Prophecy in the New Testament and Today (Wheaton: Crossway, 1988) című könyvében például - amely valószínűleg a legfontosabb és legbefolyásosabb mű, amelyet a modern prófécia védelmében írtak - Grudem azt írja, hogy „egyetlen felelős karizmatikus sem vallja” azt a nézetet, hogy a prófécia ma tévedhetetlen és tévedhetetlen kinyilatkoztatás Istentől (111. o.). Szerinte a karizmatikusok egy „kisebb fajta prófécia” mellett érvelnek (112.), amely nem áll ugyanazon a szinten, mint az ószövetségi próféták vagy az újszövetségi apostolok ihletett próféciái - és amely még tévedhető is lehet (és nagyon gyakran az is).

Grudem írja,

„a karizmatikus mozgalom minden szekciója szinte egyöntetűen tanúsítja, hogy [a mai] próféciák tisztátalanok, és olyan elemeket fognak tartalmazni, amelyeknek nem szabad engedelmeskedni, vagy amelyekben nem szabad bízni.”

Jack Deere, a dallasi szeminárium egykori professzora, akiből karizmatikus szószóló lett, szintén elismeri Surprised by the Power of the Holy Spirit (Grand Rapids: Zondervan, 1993) című könyvében, hogy nem látott senkit ma csodákat tenni vagy olyan minőségű ajándékokkal rendelkezni, mint az apostoli korszak jelei és csodái. Valójában Deere egész könyvében vehemensen érvel amellett, hogy a modern karizmatikusok nem is állítják, hogy apostoli minőségű ajándékokkal és csodatevő képességekkel rendelkeznek. Deere egyik fő védekezési iránya a karizmatikus mozgalom kritikusaival szemben az, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a modern karizmatikus ajándékok valójában gyengébb ajándékok, mint az apostoli korszakban rendelkezésre állók, és ezért - állítása szerint - nem kellene őket apostoli mércével mérni.

Ismételjük meg ennek az állításnak a következményeit: Deere és Grudem tulajdonképpen az egész szesszacionista érvelést elismerte. Elismerték, hogy ők maguk is afféle szesszacionisták. Úgy vélik, hogy az igazi apostoli ajándékok és csodák megszűntek, és elismerik, hogy amit ma állítanak, az nem azonos az Újszövetségben leírt karizmákkal.

Más szóval, a modern karizmatikusok már a szesszacionista álláspontra helyezkedtek. Amikor a kérdésben megszorongatják őket, minden őszinte karizmatikus kénytelen elismerni, hogy a ma kapott „ajándékok” gyengébb minőségűek, mint az apostoli korszakban kapott ajándékok.

A mai nyelveken szólók nem beszélnek érthető vagy lefordítható dialektusban, ahogyan az apostolok és követőik tették pünkösdkor. A külföldi missziós mezőkön szolgáló karizmatikusok jellemzően nem képesek csodálatosan hirdetni az evangéliumot hallgatóik nyelvén. A karizmatikus misszionáriusoknak ugyanúgy nyelviskolába kell járniuk, mint bárki másnak.

Ha már minden oldal elismeri, hogy nincsenek olyan modern jel- és csodatevő munkások, akik valóban képesek megismételni az apostoli erőt, akkor nincs tényleges vitánk a szesszacionizmus elvéről, és ezért fölösleges minden olyan eszeveszett követelés, amely a szesszacionizmus bibliai és exegetikai alátámasztására irányul. A nézeteltérésünk igazi lényege csak a mérték kérdésére egyszerűsödik.

Thomas Edgar egy nagyon hasznos könyvében, a Satisfied by the Promise of the Spirit (Grand Rapids: Kregel, 1996) címűben azt írja,

A karizmatikus mozgalom azzal szerzett hitelt és kezdeti elfogadottságot, hogy azt állította, hogy az ő ajándékaik ugyanazok, mint az Apostolok Cselekedeteiben. A legtöbb ember számára ezért ma is hitelesek. Most mégis az egyik elsődleges védekezésük az az állítás, hogy [az ajándékok] nem ugyanazok [mint az Újszövetségben foglaltak.] A tényekkel szembesülve kénytelenek voltak visszavonni eredeti létjogosultságuk alapját. (p. 32)

Ami a bibliai érveket illeti, magában a Szentírásban bőséges bizonyíték van arra, hogy a csodák rendkívüli, ritka események voltak, amelyek általában valamilyen jelentős módon olyan emberekhez kapcsolódtak, akik ihletett és tévedhetetlen kijelentéseket mondtak. A bibliai elbeszélésből nyilvánvaló, hogy a csodák gyakorisága már az apostoli korszak vége előtt is csökkent. A Szentírás szerint a csodák apostoli jelek voltak (2Kor 12:12) , és ezért definíció szerint kifejezetten és egyedülállóan az apostoli korszakra vonatkoztak.

"Continuationists in the Comment Thread by Phil Johnson Tuesday, January 26, 2010" cikke alapján fordítva https://www.gty.org/library/blog/B100126

Ismertem egy embert

freedom-4025802_960_720.jpg 

Ismertem egy embert, aki mindennél jobban szerette az életet. Kereste mindenben az örömöket, próbálta élvezni azt a rövid időt, amit itt tölthet a földön. Ez az ember egy olyan családba született, ahol ismerték az evangéliumot. Őt azonban ez nem érdekelte. Mivel nagyon ügyes sportoló volt, az egész életét annak szentelte oda. Minden csak a kosárlabdáról és a haverokról szólt. Nagyon népszerű volt a barátai körében és eredményes a sportágban. Először ifjúsági válogatott lett, majd később megválasztották a válogatott csapatkapitányának is. Még csak 16 éves volt, de az életet már nagy kanállal habzsolta. Kívülről minden úgy nézett ki, hogy rendben van. Jöttek a sikerek, a népszerűség, a haverok és a buli. Mi kell még? – tehetnénk fel a kérdést. A válasz: békesség.

Látszólag minden rendben volt, de belül nagy üresség tátongott. Közben ez a fiatal elindult a lejtőn, úgy, hogy észre sem vette. A csillogás, a sikerek, a népszerűség megvakították. Fel sem tűnt neki, de rabja lett a dohányzásnak, alkoholnak és a könnyű drogoknak. Az a látszólag tökéletes élet kezdett összedőlni. De ő ezt nem akarta beismerni. Mindenkinek hazudott, még magának is. Egy nap akár több százszor, több ezerszer is hazudott. Már maga sem tudta, mi az igazság, és mi a hazugság.
Szépen lassan kezdett rabbá válni. A sikerek, a csillogás, a népszerűség lassan alábbhagyott. Kikerült az ifjúsági válogatottból, a barátaival is megromlott a viszonya. Nemsokára nem maradt más az életében, csak a megkötözöttségek, a cigaretta és a könnyű drogok. Már nem hajtotta más az életét, csak hogy a napi “boldogsága” meglegyen. Megtett ezért mindent, közben pedig óriási tátongó űr volt a lelkében. A jelek kezdtek egyre súlyosabbak lenni. Már nem lehetett titkolni a nyilvánvaló tényt: az élete kisiklott. A tanulmányait elhanyagolta, inkább az iskola mellé járt. Már a kosárlabda sem volt fontos számára. Nem törődött már semmivel. Pedig milyen szépen indult az élete, milyen csodásnak tűnt minden…
Az a legszomorúbb, hogy ez a fiú még ekkor sem kapott észhez. Már nem tudott mit tenni. Fogoly volt. A hazugságainak és a bűneinek a foglya. Aztán egy napon Isten közel lépett hozzá. Amikor a tanulmányai elhanyagolása miatt pótvizsgára kellett mennie, ez a fiú végre magába szállt. Akkor már három éve nem imádkozott, teljesen istentagadó, ateista lett. Persze, ha bajba kerül az ember, akkor könnyen “nyúl” Isten után. Tudom, hogy ez a fiatal is így volt vele. Az egész nyarat végigbulizta, egyáltalán nem készült a pótvizsgára. Egyetlen tételt tanult meg a hétből. Aztán a vizsga előtti este, amikor egyedül volt a kollégium csendjében, egy isteni küldött, a kollégiumi lelkész csak annyit tanácsolt neki: imádkozz.
A bajban lévő fiú megfogadta a tanácsot. Na de hogyan kezdjek hozzá, hiszen én már nem hiszek Istenben? – gondolta magában. Mivel tényleg nem tudott imádkozni, ezért egy alkut kínált Istennek, egyszerű szavakkal. „Istenem, ha létezel, akkor holnap add azt az egy tételt, amit megtanultam és cserébe én meg elmegyek arra az alkalomra, a csendeshétre, ahová a szüleim hívtak.” Valahogy így hangzott az alku. De ez a fiatal annyira távol volt Istentől, annyira részévé lett a hazugság, hogy nem is gondolta komolyan, amit mondott. Be akarta csapni Istent. Aztán amikor ez végigfutott az agyán, akkor beugrott mindaz, amit gyerekkorában otthonról kapott. Ekkor térdre borult, és őszinte szívvel imádkozta újra ugyanezt.
Másnap, talán mondanom sem kell, pont azt az egy tételt kapta a vizsgán, amit megtanult. Isten teljesítette az alku ráeső részét. Most a fiatalon volt a sor. Nem volt könnyű döntés, hiszen a haverok egy óriási „hálaadó” bulival várták volna otthon. A fiú döntött és elment a csendeshétre. Minden porcikája tiltakozott ellene, de tudta, megígérte Istennek, ezt kell tennie. Nem akart Istenről hallani, még inkább nem akarta azt hallgatni, hogy ő bűnös, de mégis elment arra a hétre. Már a vonaton tudta, hogy ő most nem véletlenül van úton az alkalomra. Isten még azt is elintézte, hogy külön úton a csendeshét utolsó napjára is befogadják.
Tudom, hogy amikor megérkezett, még lepakolni sem volt ideje, rögtön kezdődött az esti alkalom. Itt pedig valami olyan dolog történt, amire nem számított. Isten kezdett vele beszélgetni az igehirdetésen keresztül. Abban a 20 percben szóról-szóra vele beszélt az Úr. Pedig az igehirdető nem ismerte ezt a fiút. Ahogy hallgatta az igét és az igehirdetést, rádöbbent, hogy elveszett ember. És pont amikor már elszomorodott volna, megszólalt Isten örömüzenete, és az evangélium ragyogott fel számára: Jézus azért jött, hogy téged megmentsen a bűneid terhétől, az ítélettől. Erre ez a fiatal azt mondta magában: nekem szükségem van Jézusra, nekem ő kell. Még aznap este megvallotta a bűneit, és elfogadta Jézus Krisztust Megváltójának.
Tudom, hogy ez a fiatal utána új életet kapott. Megszabadult a drog fogságából, és Isten elkezdte az ő életében is a megszentelő munkáját.
Ismertem egy embert… és most is ismerek. Olyan, mintha az a régi nem is én lettem volna…
Istené a dicsőség ezért.

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

Ítélj meg!

 

 

Luther Márton rámutatott arra, hogy amikor a böjti időszak végén, Krisztus szenvedését és halálát ünnepeljük, akkor nem Krisztust kell gyászolnunk, hanem önmagunkat: hiszen ha hittel hallgatjuk a passiót és hittel nézünk fel a Golgota keresztjére, akkor azt kell felismernünk, hogy Krisztus szenvedése és halála a mi bűneink a miatt történik. Éppen ezért Krisztus azt az ítéletet szenvedi ártatlanul, amit mi bűneinkért valóban megérdemelünk. Ezentúl, pedig mindig legyen a szemünk előtt, hogy húsvét ünnepe, a feltámadás ünnepe.

Ne essünk bele mi is abba a hibába, amibe a tanítványok, akik elsőre nem értették a feltámadás üzenetét. Hiszen az egész keresztyénségünk alapja a feltámadás. Megváltó urunk, Jézus Krisztus, életét adta értünk, de nem maradt a halálban, hanem győzött, feltámadt, ma is él, és mindenkinek, aki hisz Ő benne örök életet ad. Az egész szenvedés történet értelmezhetetlen a feltámadás örömüzenete nélkül! Jézus szenvedéseit és halálát mindig ennek tükrében vizsgáljuk.

Amikor Jézus vállalja értünk a kereszthalált, akkor azt is tudja, hogy fel fog támadni. Még ha szörnyű és tragikus is az az út, amin Jézus végig megy passiója során, mi már egyértelműen tudhatjuk, hogy értünk, helyettünk járta végig ezt az utat, hogy megbékéltesse az Atyát a bűnös emberrel, és azoknak, akik hisznek benne, örök életet szerezzen.Mi már tudjuk, hogy az útja nem a kereszten végződik, hanem harmadnapra a csodálatos feltámadásában, a történet tovább folytatódik. Ezért minden vasárnap-amikor egyébként a feltámadásra ünnepeljük-, elmondjuk ezt az örömhírt a hitvallásunkban is, az apostoli hitvallásban: „harmadnapon feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, ott ül a mindenható atya Isten jobbján onnan jön el ítélni élőket és holtak.” Jézus halála és feltámadása a keresztyénség alapja. 

Maga Jézus mondja el János evangéliumában, hogy mi is a küldetése: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

Vagy gondoljunk arra, mit mond a Gecsemáné kertben Péternek az előző fejezetben Jézus:„azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?54De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?”

Lukács evangéliumában pedig ezt olvassuk: „ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. 53Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.” Ezekből az igékből is jól láthatjuk, hogy itt nem valamiféle véletlen egybeesések sorozata okozta Jézus halálát, hanem ez volt Isten megváltó terve. Ezért jött el közénk az Isten Fia. Ettől függetlenül, természetesen azokat az embereket, akik Jézust elárulták, megfeszítették, vagy kiszolgáltatták, nem menti fel ez a tény.

Isten olyan utat készített a megváltásunkra, amit mi el sem tudtunk gondolni,így olvassuk ezt a Korinthusi levélben:„mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, 7hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. 8Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. 9Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” Tehát Jézus keresztútját és feltámadását készítette az Isten az Őt szeretőknek megmenekülésünk útjának. Mindazért, amit mi látunk a passió során emberi szinten, az igazságtalanság, a bűn, az árulás, ezért majd számot kell adni azoknak akik ebben résztvettek, ha csak nem tértek meg a Lélek által. Ugyanakkor, pedig a passió útján látjuk a mi megmenekülésünket is, Krisztus áldozatában, ami a feltámadásban mutatja meg igazi erejét.

Most térjünk vissza a konkrét eseményekhez. Nézzük meg ki is volt ez a Barabbás? Annyit tudhatunk róla, hogy egy lázadó volt, Róma ellen lázadt, és gyilkos is volt. Néhány kéziratban láthatjuk, hogy Jézus Barabbás volt a teljes neve. Ennek a jelentése pedig így hangzik: A szabadító, az írástudó fia. Abban az időben, a neveket eléggé tudatosan adták. Így valószínű, hogy Barabbás azt gondolhatta magáról, hogy majd ő szabadítja meg a népét a Rómaiaktól, és az is biztos, hogy egy írástudó ember fia volt.

Most nézzük meg Pilátust, aki az elnyomó hatalom helytartója, véreskezű vezetője. Egy pogány, keménykezű ember, és mégis meglátja Jézusban, hogy nem bűnös, csak a vallási vezetők irigységének céltáblája lett. Még a felesége is üzen neki, hogy ne ítélje el Jézust. Szimpatizál is vele, szabadon akarja bocsátani. Végül még is inkább a népszerűsége mellett dönt, mint az igazság mellett. Próbálja ártatlannak bemutatni magát Jézus ítéletében. A döntést mégis ő hozza meg, hogy Jézusnak meg kell halnia. Ha tényleg igaznak tartotta, akkor nem kellett volna ez az egész színjáték, egyszerűen szabadon engedhette volna Jézust, de ő nem tudod a saját érdekein, hatalmán, és népszerűségén túl látni. Ennek a csapdájába esett végül és a világtörténelem legsúlyosabb, leghamisabb ítéletét hozta meg, az Isten Fia ellen.

Most vizsgáljuk meg a tömeget a vallásos népet. Ők az ünnepre mentek fel Jeruzsálembe. Ott vannak a vallási vezetők is, akik az egész támadás mögött állnak. Felbujtják a népet, hogy Barabbást válasszák, és Jézus veszítsék el. A nép vakon követi a vallási vezetőiket. Közben még talán reménykednek is a lázadó vezérben, hogy majd megszabadítja őket a Rómaiaktól. Mert a várakozásaiknak megfelelő vezér az Barabbás volt. Közben meg halálos ítéletet követelnek Jézusra, és a kivégzésének a terhét magukra és utódaikra veszik.

Nagyon erős kép ez a passiótörténetben. Egyfelől látjuk Pilátust, aki a világi hatalmat testesíti meg. Másfelől ott áll Barabbás, aki az egyszerű vallásos ember várakozásait testesíti meg. Aztán ott a vallásos tömeg, aki a felbujtás hatására kiabálja Jézusra, hogy feszítsd meg. És ott áll Jézus, az Isten fia, az ártatlan, aki értünk vállalja a keresztutat. Szinte minden benne van ebben a képben. A világ, aki nem tud mit kezdeni Jézussal, csak érdeklődve szemléli az ártatlanságát, de közben meg elutasítja őt.A vezetők által felbujtott vallásos tömeg, akik csak ebben a földi életben várnak enyhülést, ezt várják csupán Istentől. A hamis messiás, ami a földi élet szabadságát ígéri, de nem tud valós szabadulást hozni. És ott a megváltó, aki az út az igazság és az élet.

Amikor ez a kép tárul elénk akkor hiszem, hogy mindannyian megállhatunk az Úr előtt és kérhetjük Őt, hogy: Ítélj meg engem! Ítéld meg Uram én vajon kihez tartozom?

1,A világhoz? Még szemlélődve figyelem Jézust a világgal?  Látom, hogy szép dolgokat tanít, szép dolgokat tesz, és igaznak is tűnik, amit mond, de a világ, az élvezetek, a saját hatalmam még fontosabb számomra?

2, A vallásos tömeghez? Csak a földi életben várom Istentől az enyhülést? Csak az itteni bajaimra keresek választ?Csak érdekből vagyok Isten mellett?

3, A megváltóhoz? Vagy látom, hogy az egész értem történik? Amikor Jézusra nézek, látom, a jogos ítéletemet?Látom, hogy helyettem járja végig ezt az utat! Tudom, hogy rá szorulok szabadító kegyelmére?És hiszem, hogy benne örök életem van?

Ítélj meg engem Uram!

 

Szeresd az Urat teljesen!

background-2824974_1920.jpg

 

Kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban, kedves gyülekezet.

Mai igénk egy nagyon híres szakasza az Ószövetségnek. Ezt nevezzük a Shömának: ami Azt jelenti, hogy halld, hogy cselekedd is. Ez a bibliai szövetség központja. Az V. Mózes 6:4-6-ban való́ imádságot a második templom napjaitól kezdve (Kr. e. 516) folyamatosan ismétlik a zsidók még a mai napon is reggel és este, és minden istentiszteleti alkalommal. Ez volt hitvallásuk központi vallomása. Nekünk keresztyéneknek is jól ismert szakasz ez, egyrészt az Ószövetségből, másrészt Jézus ezt idézi, mint az első nagyparancsolatot. Tehát ennek a szakasznak egy Jézus által idézett része, minden úrvacsorás istentiszteleten elhangzik, a gyónásban, a tízparancsolat után.

A most felolvasott igehirdetési textus, akkor hangzik el, amikor a zsidó nép még a honfoglalás előtt áll. Másodszor is eléjük kerül a tízparancsolat, és ennek a folytatása ez a szakasz. Itt szólal meg a Shöma, a Halld meg Izrael! Isten ezen a szakaszon keresztül mutatja meg azt a keretet, amiben az Ő népeként élhetnek az ígéret földjén. Ma pedig azt tárja fel előttünk, hogy mi hogyan élhetjük meg a vele való kapcsolatunkat.

Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!  Nyugodtan eljátszhatunk azzal, hogy Izrael helyére behelyettesítjük a saját nevünket. Halld meg Máté: Az Úr a te Istened, egyedül az Úr! Hiszen így személyessé válhat az, hogy Isten ma is hív minket. Ez segíthet nekünk abban, hogy konkrétan figyeljünk a hívó szóra! Hiszen Isten akar ma is beszélni velünk. Az Ő igéje szólal meg, az igehirdetésben. Ma annyi minden van, ami meg akar szólítani bennünket. Gondoljunk csak arra, hogy a médiából mennyi felhívást, ajánlatot, reklámot kapunk. Mennyi minden kéri azt, hogy vegyük észre, halljuk meg. Ezt várják tőlünk a munkahelyen, a családban, az iskolában, szinte mindenhol. Mindenki azt kéri, figyeljünk és hallgassunk rá. A mai világ kéri a fülünket és a szemünket, mert jól tudja, hogy ezen keresztül juthat el a szívünkig. Mennyivel többről van itt szó testvérek akkor, amikor az élő Isten szólít meg minket. Ahogyan ott a pusztában Izráellel tette, vagy ahogyan Jézus megszólította a népét, mondván betelt az idő, ugyan úgy, ma minket szólít meg Isten az igéjével, a Lélek által. Figyeljünk erre a hívó szóra, mert itt életről halálról, sőt örökéletről és örökhalálról van szó.

Egy példa történet jutott eszembe ezzel kapcsolatban mikor készültem: A történet szerint, volt egy állomásfőnök, akinek egyetlen fia volt csupán. A fiú nagyon szerette az apját. Nagyon szeretett vele lenni. Tisztelte és engedelmeskedett neki mindenben. Mivel szeretet időt tölteni az apjával, ezért a fiú gyakran elkísérte a munkahelyére. Egyik alkalommal, mikor megint elkísérte őt, kiment játszani. Az apa nem vette észre. A fiú a sínek között játszott és nagyon belemerült a játékba. Az állomásfőnök tudta, hogy nem sokára jön a gyorsvonat, amely átfog robogni az állomáson. Kiment, ahogy ezt mindig is tenni szokta. Közben feltűnt neki, hogy nincs a fia az irodában. Ekkor vette észre, hogy éppen azon a sínen játszik a fia, ahol a gyorsvonat érkezik. A fiú teljesen belemerült a játékba így nem érzékelte a veszélyt. A vonat már olyan távolságba volt, hogy lehetetlen lett volna, hogy megtudjon állni. Az apa torkaszakadtából rákiáltott a fiúra: PÉTER, FEKÜDJ LE! A fiú meghallotta az apja hangját és gondolkodás nélkül hanyatt vágta magát. A gyorsvonat pedig átrobogott a fiú feje felett.

Kedves testvérek, Isten figyelmeztető hívása hangzik felénk is, és az, hogy meghalljuk-e a hívást, és engedelmeskedünk-e neki, az élet-halál kérdés számunkra! Az első üzenete az számunkra, hogy Ő egyedül Úr! Nincsen más Isten! Ez tulajdonképpen a tíz ige első parancsolata. Ne legyen más Istened rajtam kívül. Luther Márton nagy kátéját hívom segítségül ennek a parancsolatnak az értelmezésében: „Egyedül bennem lásd Istenedet! Mit akar ez mondani és mint kell ezt érteni? Mit jelent az, hogy valakinek van Istene, avagy mi az Isten? Felelet: Istennek hívjuk azt, akitől az ember minden jót vár s akihez menekül minden nyomorúságában. Úgy, hogy ha van Istenünk, ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy van valakink, akiben teljes szívből hiszünk és megbízunk. Amint azt gyakran mondottam: A szív bizodalma tesz valakit Istenünkké, avagy bálványunkká. Ha a hit és bizalom igazi, akkor Istened is igazi Isten. Viszont, ha a bizalom hamis és téves, akkor szükségszerűen Istened is hamis Isten. E kettő ugyanis együvé tartozik: hit és Isten. Már most – újból mondom: – amin szíved csüng és amiben bizakodik, az valósággal a te Istened. 

Magának a parancsolatnak értelme ennélfogva az, hogy igazi, szívből jövő hitet és bizalmat követel, úgy, hogy ez a hit és bizalom az egyetlen igaz Istent öleli át s egyedül hozzá ragaszkodik. Ez nyilván azt akarja mondani: Jól vigyázz és engedd, hogy én legyek egyedül a te Istened és nehogy valaki mást keress magadnak. Más szóval: Ha valami jóban szűkölködöl, várd azt Éntőlem és keresd Énnálam. Ha pedig valami szerencsétlenség, vagy csapás ér, folyamodj Énhozzám s bízd magadat Reám. Én, Én, megelégítlek és kisegítlek minden bajból. Csak a szívedet ne engedd át senki másnak, s ne nyugtasd meg senki másnál.” Olyan tiszta és egyértelmű megfogalmazása ez az első parancsolatnak Luthertől. Tulajdonképpen az első parancsolat, amire a mai igeszakaszunk is alapul, a szívünket vizsgálja. A szív vizsgálata pedig igazából a bizalmunk vizsgálatát jelenti. Azt mondja Luther, hogy ne vessük bizalmunkat senki másba, csak Istenbe!  

Nem véletlenül folytatódik a mai textusunk is ezzel a felszólítással, hogy: Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!  Ez ennek a mai üzenetnek a közepe: Szeresd, az Urat! Kedves testvérek itt álljunk meg egy kicsit, ezt lehet egyáltalán parancsolni? Azt még inkább meg tudjuk érteni, amikor azt olvassuk felszólításként, hogy féld az Urat! De a szeretetet lehet parancsolni? Ahhoz, hogy ezt megértsük két dolgot kell tisztán látni: 1, Isten megelőlegező szeretete késztet minket az Ő szeretetére. 2, Ez a szó nem érzelmi töltetű, hanem az elköteleződést, a lojalitást jelenti. Tehát arra szólít fel ez az ige minket, hogy köteleződjünk el Isten felé, de ez a parancs, felszólítás sem előzmények nélküli, hiszen mielőtt ezt kéri az Úr, Ő már végbe is viszi a szabadítást Egyiptomból. Mindig az Úr lép felénk elsőnek, hiszen mi magunk nem vagyunk képesek még arra sem, hogy szeressük Őt. Ezért kell, Istennek cselekedni először, ez a kegyelem. Amikor ezt a parancsot vizsgáljuk, akkor nem mehetünk el amellett, hogy maga az Úr Jézus mondja, erről felszólításról, hogy ez a legnagyobb parancsolat. Ezért ezt nagyon komolyan kell vennünk. Isten egész embert kíván. Nem lehet félig elköteleződni. Ahogyan az oltár előtti igében hallottuk, mikor Jézus megkezdi a szolgálatát megtérésre hív: Térjetek meg! Nem félig, hanem egészen. Ahogyan ebben a részben is háromszor hangzik el a teljesen, egészen kifejezés. Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!  És amikor ezt őszintén végig gondoljuk, akkor oda kell eljutnunk, hogy ez nekünk nem megy. Nem tudjuk egészen szeretni az Urat. Ez nem csoda, hiszen mi nem tudjuk teljesíteni a törvényt. Isten törvényének nem is ez volt a célja, hanem nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg, ahogyan ezt a Galata levélben mondja az ige. Tehát ahhoz, hogy a nagy parancsolatnak engedelmeskedni tudjunk, szükségünk van hitre, szükségünk van Krisztus kegyelmére. Halld meg testvérem! Ezt az örömüzenetet, jó hírt akarja ma továbbítani feléd is az Úr, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet egészen szeretni Őt. Benne tud teljesülni, az első és nagy parancsolat, és akkor, ha a megelőző kegyelem megtalál, akkor már ez a szeretet, hálából fog jönni. Hálából fogod szeretni az Urat egészen, és ennek hatása lesz az életedre. Ahogyan a második nagy parancsolat is folytatódik. Szeresd felebarátodat, mint magadat.

Tulajdonképpen, a kegyelem szüli azt az életváltozást, amit megtérésnek, új életnek szoktunk hívni. Amikor a Szentlélek munkája nyomán, a kegyelem által, hálából tudod szeretni az Urat, és ez, hatással van az egész életedre. Ahogyan azt délelőtt is hallottuk, hogy milyen hatással volt Jézus hívás az első tanítványok életére. Teljesen megváltozott az életük.

A mai textusunk záró része is erről beszél. Legyen látható, legyen felismerhető rajtunk az Isten Igéje. 6Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. 7Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! 8Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. 9Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra! Ha szereted az Urat, hálából a Lélek által, akkor az Ige a szívedben fog maradni. A szív, a héber gondolkodásban azt jelenti, hogy az elmémben. Tehát, hogy az Ige marad az életed irányítója, és ebből az következik, hogy ez látható lesz rajtad. Először beszélsz róla a családodban, aztán az otthonodban adod ezt tovább. Kedves testvérek, most elmondom ez nálunk hogyan történt, mikor gyerek voltam. A szüleim tulajdonképpen már gyerekkoromtól kezdve tanítottak az evangéliumra. Sokat beszéltek róla. Történetekben, mesékben, vagy egyszerűen olvastak a bibliából. Ebből kialakult nálam egyfajta ismeret, de elmondok most egy titkot. A legnagyobb példa számomra a szüleim élete volt, ahogyan megélték a hitüket. Nem voltak tökéletesek, nem voltak bűntelenek, ma sem azok. De tudtak bocsánatot kérni, volt olyan amikor még tőlünk gyerekektől is, és tudtak megbocsájtani igazán. Számomra ettől vált hitelessé az, amit tanítottak. Én ebből sejtettem meg, hogy igazuk van, mert ők nem csak beszéltek róla, hanem élték is a kegyelmet, és élik mind a mai napig is.Amikor, életté válik a kegyelem, az előbb utóbb, majd a kívülállók számára is világos lesz.

Kedves testvérek, elmondok egy személyes estet, ami jól példázza ezt. Többször beszéltem már arról, hogy ifjúként kosárlabdázó voltam. Ez az eset is ehhez kapcsolódik. Szokás volt abban a csapatban, ahol játszottam, hogy a meccsek után a játékosok, elmentek együtt kocsmázni, bulizni. Amíg nem jártam az Úr útján, azelőtt a csapataimban ezt a hagyományt én is gyakoroltam. Viszont, amikor ebben a csapatban játszottam, akkor már megtér hívő emberként éltem, és Isten szabadítása alatt volt az életem, többek között az alkoholból és a bulizásból is megszabadított. Így mikor ebben a csapatban hívtak kocsmázni, akkor nemet mondtam nekik. Az is kiderült számukra, hogy azért mondok nemet, mert Jézus Krisztus engem már megszabadított az alkohol kötelékéből és nem akarok arra a területre visszatérni. Nagyon furcsán néztek rám a társaim, sokan régről ismertek, tudták, hogy régen milyen vad életet éltem. Ezért néha meccsek után cikiztek is párszor Jézussal, de ez nem volt vészes, ki lehetett bírni. Aztán egyszer csak úgy alakult, hogy az egyik csapattársammal ketteseben maradt egy edzés után, és elkezdtünk beszélgetni. Ez a csapattársam is sokszor cikizett mikor nem mentem sörözni, de ezen az alkalmon amikor csak ketten voltunk, elkezdett kérdezni, Istenről, hitről, Jézus Krisztusról. Körülbelül félórát beszélgettünk, és bizonyságot tudtam tenni neki, és azzal zárta a beszélgetést, hogy irigyel a hitemért. Két hét múlva, egy másik csapatársammal beszélgettem négyszemközt. Ott is ő kérdezett, őt az érdekelte, hogy miért nincsen még barátnőm. Elég gúnyosan kérdezte ezt tőlem. Én elmondta neki, hogy hívő emberként hívő lányt keresek, és nem olyan könnyű találni. Ennek kapcsán beszélgettünk egy jót, ahol szintén bizonyságot tudtam tenni Jézus Krisztusról. Aztán szép lassan egy kis idő múlva elmaradtak már a cikizések a meccsek után, elfogadták, hogy nem megyek velük kocsmázni, és azt láttam rajtuk, hogy kíváncsian figyelnek, és tisztelnek a hitemért. 

Testvérem, ha szereted az Urat, annak a következménye az lesz, hogy láthatóvá válik az Ige az életedben, akár reggel, akár este, bármit csinálsz. Aztán már nem csak a szavaidban, hanem látható lesz a cselekedeteidben is, és észrevehető lesz a gondolkodásodban is. Tulajdonképpen így válik valósággá az, hogy a teljes életedet áthathatja az Ige. Ezt jelenti szeretni az Urat, elköteleződni felé, így lesz bizonyságtevő életünk. Persze azt soha ne felejtsük, hogy a keresztyén élet, nem mindig könnyű, nem mindig sikerpálya, mert nem válunk tökéletessekké, bűntelenekké. Erre is igaz az, amit Luther Márton a halála előtt mondott: „Mindannyian koldusok vagyunk!”. Bizony, mind rászorulunk a Szentlélek munkájára, az Atya irgalmára és Jézus Krisztus váltáságra, hogy igazán szeretni tudjuk Istent és az embertársainkat egyaránt.

Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy tudjunk élni ezzel a drága kegyelemmel, és utána pedig tudjunk élni belőle, napról napra.

Ti apák és gyermekek

Ef 6,1-4

family-1517192_960_720.jpg

Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.” Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

Kedves testvérek, jó néha megállni, és egy kicsit engedni, hogy Isten tanítson minket az igéjén keresztül. Ezen a vasárnapon éppen erre lesz alkalmunk. Ugyanis ez az Ige, egy nagyon fontos kérdésben akar minket tanítani. A családról, a szülők és gyerekek kapcsolatáról szól. Azt gondolom, hogy ezen a területen pedig nagyon nagy szükségünk van tanításra. Ezt a levelet, Pál apostol írta a Szentlélek vezetése által. Kr. u. kb. 60-ban és nagy valószínűséggel egy tanítói körlevéllel van dolgunk. Éppen ezért bátorítok mindenkit arra, hogy olvassa el ezt a levelet, mert nagyon gazdag üzenettel bír, és csak 6 fejezet. Csak egy kis kedvcsinálóként mondom, hogy a mai igeszakaszunk előtt, éppen a házasságról, a férj feleség egységéről beszél az ige. Közvetlenül utána pedig a szolgák és az urak viszonyáról, amit nyugodtan applikálhatunk a mai munkavállalásra. Tehát visszatérve az igeszakaszunkhoz, ma a családról lesz szó. Nagyon fontos téma. Ma amikor a hagyományos, biblikus családmodellt annyira intenzíven támadja a gonosz. A család egy olyan védett bástya kellene, hogy legyen, ahol megvalósulhatna az, amit ebben a részben is olvasunk. Ezzel szemben ma, rengeteg házasság nem köttetik meg, vagy ha megköttetik, felbomlik. Rengeteg gyermek nem születik meg, vagy ha megszületik, akkor nem kap biblikus iránymutatást a családjából. Csak gondoljunk most bele egy kicsit: Mi mit kaptunk a szüleinktől? Milyen családban nőttünk fel? Vagy mi mit adtunk/adunk a gyermekeinek? Isten, ma ebben a kérdésben akar eligazítani minket. Először a házasságról beszél, azután következnek a gyermekek. Ez például egy nagyon fontos sorrend. Először van a házasság, és csak utána a gyermek áldás. Isten ezzel azt is mondja, hogy a családban első helyen a házastársak vannak, és csak utána a gyerekek. Amikor egy gyermek megszületik, nem kerülhet a házastársam elé.

Nézzük meg mit is mond konkrétan az ige a gyermekeknek: „Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.” „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.” Engedelmesség. Na ezt ma nagyon nem szeretjük hallani. Nem is tanítják meg nekünk, de mi sem tanítjuk a gyermekeinknek. Én hittanárként is dolgozok, és higgyétek el tudnék mesélni. Sajnos meg lehet nézni a mai gyermekeket, hogyan viszonyulnak a szüleikhez.

Most elmondok egy tanmesét: Volt egy vasutas ember, egy állomásfőnök. A fia nagyon szerette és tisztelte őt. Nagyra becsülte az apját, ezért sok időt töltött az apjával. Egyszer amikor a sínek között játszott annyira belemerült a játékba, hogy nem vette észere, hogy egy vonat közeledik felé. Szinte megsüketült, annyira csak a játékra figyelt. Viszont egyszer csak meghallott egy neki kedves hangot. Az apja hangját: aki ezt kiáltotta neki. AZONNAL FEKÜDJ LE!!! A fiú gondolkodás nélkül lefeküdt, engedelmeskedett. Ez az engedelmesség pedig az életet jelentette számára, ugyanis a vonat éppen elfért a teste felett. Engedelmeskedni, az életet jelenti.  Figyeljük csak meg mit is mond pontosan az Igénk. Engedelmeskedjünk az Úrban. Nem csak úgy önmagunkban. Legyen tisztába vele mind a szülő, mind a gyermek, hogy Isten akaratában járnak. Mind akkor amikor a parancsot kiadják, mind akkor amikor a parancsot végrehajtják. Fontos ezt tudatosítani magunkban. Nem arra vannak a gyermekek, hogy a mi kényünk kedvünk szerint parancsolgassunk nekik, és a gyermekeknek sem az a dolguk, hogy a saját akaratuk szerint engedelmeskedjenek.

NEM. Hanem mindenkinek az Úrban kell ebben helytállnia. Isten nélkül ez nem fog jól működni. Hiszen a bizalom nélkül nem működik igazán az engedelmesség. Gondoljunk csak a példánkra. Ha nem bízott volna a gyermek az apjában, ha csak egy kicsit is hezitál… Az igénk azt is megmagyarázza, miért tartozunk engedelmességgel a szüleinknek: Azt mondja, mert ez a helyes! És aztán a tíz parancsolat negyedik igéjét hozza elénk: „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.”

Nézzük meg kedves reformátorunk Luther Márton mit ír erről a nagy kátéban: „Tiszteld atyádat és anyádat! : „Ezt az atyai és anyai hivatást Isten — minden neki alárendelt hivatásnál jobban — külön kitünteti azzal, hogy nem egyszerűen azt parancsolja, hogy szeressük szüleinket, hanem hogy tiszteljük őket. Testvér, és általában felebarát iránt ugyanis nem parancsol nagyobbat a szeretetnél. Az atyát és anyát tehát elkülöníti és kiemeli minden más földi ember közül és maga mellé ülteti. Mert a szeretetnél sokkal több a tisztelet: nemcsak a szeretetet foglalja magában, hanem tisztességtudást, alázatot és hódolatot is, mintha valami királyi fenség rejtőznék bennük. Nem is csak azt parancsolja, hogy szépen és tisztelettel szólítsuk meg szüleinket, hanem főként azt, hogy szívünk és külsőnk tanúsítsa és mutassa, hogy nagyra becsüljük és Isten után legtöbbre tartjuk őket; mert akit őszintén kell tisztelnünk, azt igazán nagyra kell becsülnünk. Szoktassuk tehát az ifjúságot arra, hogy Isten helyettesét lássa a szülőben és úgy vélekedjék, hogy még ha megvetett, szegény, törődött és különös is a szülője, akkor is atyja és anyja az és Isten adta őt. Magaviseletük vagy hibájuk nem fosztja meg őket méltóságuktól. Nem az embert kell tehát néznünk, hogy milyen az, hanem Isten akaratát, amely ezt parancsolja és így rendelkezik. Isten előtt mindnyájan egyenlők vagyunk, magunk között azonban nem lehetünk meg ilyen egyenlőtlenség és Istentől rendelt különbség nélkül. Isten parancsaként kell tehát megtartanunk azt a rendet, hogy te engedelmeskedel nekem, a te atyádnak, én pedig feljebbvalód vagyok. 

Először tehát tanuld meg azt, hogy mi a szülők tisztelete, amelyet ez a parancsolat követel, vagyis azt, hogy minél jobban tiszteljük és becsüljük őket, mert ők a mi legnagyobb földi kincsünk. 

Másodszor pedig: tisztességesen beszéljünk is velük, csúnyán rájuk ne förmedjünk, ne ellenkezzünk és ne hangoskodjunk velük, hanem hagyjuk rá, hadd legyen igazuk és hallgassunk, még ha el is vesztik a mértéket. 

Harmadszor: cselekedetekkel is, tehát életünkkel és mindenünkkel tanúsítsuk ezt a tiszteletet: szolgáljuk, segítsük és gondozzuk őket, amikor öregek, betegek, törődöttek vagy szegények, és mindezt ne csak örömest, hanem alázatosan és tisztelettel tegyük, mintha Istennek tennénk. Mert aki tudja, hogy őszinte szívvel kell becsülnie szüleit, az nem hagyja őket szűkölködni vagy éhezni, hanem maga elé és mellé ülteti őket, és szolgál nekik azzal, amije van s ami csak telik tőle.” 

Azt gondolom, ez az írás mindent nagyon szépen megmagyarázott. Túl sokat nem is szeretnék ehhez hozzá tenni. Talán még azt fontos megemlíteni, hogy ehhez a parancsolathoz ígéret fűződik. Nem is akár milyen: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.”  Micsoda ígéret, és ezt tényleg az Isten ígéri. Igen. Azt hiszem minden szülő arra vágyik, hogy a gyermekének jó dolga legyen, és hosszú élete legyen. Hát tanítsuk a gyermekeinknek ezt a parancsolatot, mert maga az Isten ígéri meg ezt mindenkinek aki megtartja ezt. És még egyszer mondom, ez egyedül az Úrban(Küriosz), Jézus Krisztusban sikerülhet. Mi önmagunkban képtelenek vagyunk erre.

Szülők

Most, hogy a gyermek oldalt részletesebben megnéztük, még nagyon röviden szólnék a szülőkhöz is. Habár azért már az előző részben is meg lettek szólítva, Isten igéje nekik is szól külön is. Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.”

Ti apák. Figyeljük csak meg, kr.u. 60-ban Isten igéje felszólítja az apákat arra, hogy neveljék a gyerekeket. Hogyan? A gyermek nevelés nem az asszonyok dolga? Nem bizony!  Ti apák? Hol vagytok ti apák a gyermekeitek nevelésében? Isten ti rátok, mint a család papjára számít. Azzal a feladattal bízott meg, hogy neveld a gyermekeidet, az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel. Ne ingereld a gyermekeidet, amit így is lehetne fordítani: ne dühítsd, ne bőszítsd fel. Hanem tanítsd. Van egy csodálatos film, ami az interneten is elérhető. A címe: A bátorság emberei. Négy apáról szól, akik felismerik, hogy eddig nem voltak a helyükön. Éppen ezért, az igei felismerés miatt, Isten előtt tesznek egy fogadalmat. Én majdhogynem kötelezővé tenném,-annyira tetszik a szövege- minden apának.

APAI FOGADALOM:

Teljes felelősséget vállalok magamért, hitvesemért és gyermekeimért. Szeretem, megvédem, szolgálom őket és tanítom Isten törvényeire, mint otthonunk lelki vezetője. Hű leszek a feleségemhez, szeretem és tisztelem Őt; akár az életemet adnám érte, ahogy Krisztus tette értem. Gyermekeimet arra tanítom, hogy szeresse Istent a szívével, elméjével és minden erejével. Arra intem, hogy tisztelje a felsőséget és éljen felelősen. Ellenállok a gonosznak, igazságos és irgalmas leszek. Kapcsolataimban jóindulat, tisztelet, együttérzés vezet. Szorgalmasan dolgozom, hogy eltarthassam a családomat. Megbocsátok az ellenem vétkezőknek, és megbékélek azokkal, akiket bántottam. Feddhetetlen leszek, mert Istennek vagyok felelős. Tisztelem Istenemet és engedelmeskedem akaratának. Én, és házam népe Istent szolgáljuk.

Így legyen. Ámen! Természetesen, Isten a szülőkre bízta a gyermeket, nem csak az apákra, de ma azt is hangsúlyozni akarja számunkra, hogy ebben a felállásban az apáknak is, mint a család papjának, fontos szerepe van. Ne engedjünk a korszellem hamis tanításának, és ne engedjük át a gyermekeink nevelését tanítását a világnak. Ameddig tehetjük, védjük, tanítsuk, szeressük, és neveljük a gyermekeinket az Úrban. Nagyon bőséges és gazdag ez a témakör. Lehetetlen is ezt egy Igehirdetésben elmondani. De amire hangsúlyt fektetett Isten az igéjén keresztül, hogy mind a gyermekek, mind a szülők legyenek az Istentől rendelt helyükön. Ne engedjük a szétdobálónak, a Diabolosznak, hogy felcserélje a szerepeket. 

Zárásként nézzük meg még egyszer az igénket: Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.” Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

Békességet hirdet

Ézsaiás 52,7-10

people-2571607_960_720.jpg

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra. Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! Kinyújtotta szent karját az ÚR minden nép szeme láttára. Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását.”

Advent harmadik hetében vagyunk. Az adventi időszak számunkra mindig kettős üzenttel bír, ahogyan erről már többször is beszéltem. Egyrészt tudjuk azt, hogy nemsokára megemlékezünk az Isten testetöltéséről. Hiszen karácsonyban azt ünnepeljük, hogy Jézusban, Isten jött el közénk. Testet öltött a szabadító. Másrészt, adventben mindig ott van bennünk az a várakozás is, hogy várjuk az Úr Jézus visszajövetelét. Az advent egyfelől egy hálaadással való megemlékezés Jézus eljövetelére, és másrészről pedig egy reményteli várakozás  Jézus visszajövetelére. Akkor tudsz igazán hálás lenni Jézusért, és akkor tudod igazán örömmel várni az Ő visszajövetelét, ha már elfogadtad Őt személyes megváltódnak. Ebben az adventben is van lehetőség erre, ha ez még nem történt meg. Isten ma is szólni akar hozzád, ezen az igeszakaszon keresztül is. Két fő üzenetet mutatott meg számomra Isten, amit ma továbbadok. Az egyik, hogy az egész világnak Szabadítóra van szüksége. A másik pedig, hogy Isten szolgálatában lehet vinni az örömhírt. Erről a két témáról fogok majd beszélni. Engedjük a Szentléleknek, hogy megnyissa előttünk Isten üzenetét.

„Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! Kinyújtotta szent karját az ÚR minden nép szeme láttára. Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását.” Kezdjük most hátulról ezt a szakaszt. Azt mondja az ige, hogy meglátják az egész föld határán Istenünk szabadítását. Tudjuk azt, hogy ez a szakasz a babiloni fogságra is vonatkozik, de hiszem azt, pont az utána következő szenvedő szolga szakasz miatt, hogy egy globálisabb dologról is szó van benne. Olyan csodálatos volt amikor elolvastam eredetibe ezt a szakaszt és megláttam az utolsó szavát ennek a résznek. Jesuah. Ez konkrétan Jézus neve is. Tehát nyugodtan elhihetjük, hogy itt Jézusról is szó van, hiszen Ő a szabadító, és az Ő szabadítását az egész föld határain belül megismerhetik. Te hallottál már Jézusról mint szabadítóról? Hiszen az egész adventnek és karácsonynak ez a lényege. Ezért ünnepelünk. A karácsonyban pont ez a lényeg. A mai világban már nagyon eltolódott a hangsúly. Ma főleg az ajándékozásról, vagy az evésről ivásról, vagy a családról, talán a szeretetről szól az ünnep. Pedig ennél sokkal többről van szó. Persze a karácsonyban benne van a szeretet, benne van ajándékozás és benne van a család is csak máshogyan mint ma. Benne van Isten szeretete aki megajándékozott minket Jézussal, hogy elküldte őt a földre, hogy megszülessen egy családba. Láthatjuk, hogy minden benne van csak a helyén. Ma pedig minden fordítva van, ezen az ünnepen. Te érted karácsony igazi üzenetét? Jesuah, azaz a szabadító, vagyis Jézus született meg, és erre emlékezünk. Most nyugodtan kérdezhetnéd, hogy miért volt szabadítóra szükség? A válasz nagyon egyszerű, ugyanúgy ahogyan a zsidó nép babiloni fogságban volt a bűneik miatt, mi is fogságban vagyunk a bűneink miatt. Ezért van szükség mindenkinek szabadítóra. Ezért van szükséged neked is szabadítóra. Az ítélet kérdését pedig Isten úgy oldotta meg, hogy Ő gondoskodott az áldozatról. Ezért kellet Isten fiának megszületni. Ezt ünnepeljük karácsonykor. Vajon a te életedben örömünnep lehet így a karácsony? Vagy még mindig a világ szerint ünnepelsz? Isten ebben az adventben is hirdeti számodra a szabadulás lehetőségét. Akkor szabadulhatsz meg a bűneidből, ha elfogadod Jézus váltsághalálát az életedre. Jézus a kereszten szabadított meg téged, amikor odaállt a bűnösök közé. Amikor vállalta a halált, érted és értem. Kiengesztelte az Atyát a bűnök miatt. Feltámadt legyőzte a halált és számodra is hirdeti a szabadulás lehetőségét. Tulajdonképpen ez az örömhír, az evangélium karácsonykor is. Hiszen ha csak annyit ünnepelnénk, hogy megszületett a kis Jézus, akkor nem értenénk meg a lényeget. Mert a szabadító céllal született nem csak azért, hogy Isten testet öltsön, hanem azért,hogy téged is megszabadítson a kárhozattól és üdvösséget szerezzen neked. Ezt mondta az angyal a pásztoroknak: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Rögtön teljes képet kapunk az angyal közvetítésében: Jézus az üdvözítő, az Úr és a Krisztus. Ennek az adventnek is csak akkor lesz értelme az életedben, ha felismered Jézusban a szabadítót, aki megoldást hozott az elveszett életedre. Tulajdonképpen ekkor történhet meg az a csoda, hogy belőled is jó hírvivő válhat. Hiszen ha elfogadod Jézus szabadítását az életedre, akkor tudod hálából továbbadni másoknak is a szabadítás örömhírét. Ahogyan ebben a szakaszban is láthatjuk.

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra.” Milyen csodálatos szolgálat ez. Békességet hirdetni, örömhírt vinni, szabadulást hirdetni. Megmondani a népnek, hogy Isten uralkodik! Szeretnél-e ilyen életet, ilyen szolgálatot? Isten rád is bízza az  örömhír elvitelét. Szeretne használni téged is abban, hogy elvidd az örömhírt másokhoz. Ahhoz viszont, hogy ebben tudjon használni, először neked kell elfogadnod Jézust. Ha ez megtörtént, akkor rád is ilyen szolgálatot bíz. Azt hiszem ha körbenézünk a mai világunkban akkor láthatjuk, hogy milyen nagy szükség van ezekre az üzenetekre. Szükség van olyan emberekre, akik nem csak a szavaikkal de az egész életükkel hirdetik az evangéliumot. A te életed ilyen élet? Elindultál már Isten követségében? Ha őszintén magára néz az ember azt látja, képtelen erre. És azt kell mondjam igazunk is van. Egyszer volt egy beszélgetésem amiben Pálról, Barnabásról és Márkról volt szó. Röviden a történet a következő: Márk egy alkalommal meghátrál a szolgálatban, ezért Pál a következő szolgálatba nem akarja magával vinni. Az egyik testvérem azt mondta, túlzás volt Pál reakciója. Én pedig azt mondtam, igével alátámasztva, hogy nem. Aztán megértettem, hogy miért mondja ez a testvérem ezeket a szavakat. Láttam, hogy ő teljesen azonosult Márk helyzetével. Ezért úgy élte meg, hogy egy hasonló helyzetben lehet, hogy ő is így reagált volna. Ki is mondta a kulcsmondatot: hát emberek vagyunk nem? Mire mondtam neki, hogy értem a problémáját, de pont ez a különbség Pál és Márk között. Ha úgy akarsz szolgálni, hogy abban bízol, majd én kitartok és bírni fogom, akkor benne van a lehetőség, hogy meghátrálsz. Ezért az önjelölt, magukban bízó szolgálók, gyakran kipurcannak és feladják. Ezzel szemben ha megérted, hogy a szolgálatba Isten küld és Isten ad erőt, akkor ha meghátrálnál is, akkor is ki tudsz tartani, mert nem a saját erődből merítesz. Ez lehet most túl elméletinek tűnik, de higgyétek el, hogy a saját életemben már számtalanszor megtapasztaltam ezt. Éppen ezért nagyon fontos, ha készen állsz Isten örömhírvivői közé beállni, akkor Istentől kérd el a szolgálatodat. Ahogyan Pál tette. Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? Akkor pedig megtapasztalhatod, hogy milyen örömteli és csodálatos az Úrnak szolgálni. Még akkor is, ha támadások, próbák, nehézségek és kudarcok is fognak érni. Akkor nem ezekre fogsz figyelni, hanem Isten vezethet téged és áldott eszköze lehetsz. Olyan jó lenne, ha mindnyájunkat ilyen szolgálatban találna az Úr Jézus amikor visszajön a földre. Kívánom mindenkinek, hogy legyen igazi adventje és karácsonya. Jézus, a Krisztus, a Szabadító tudja ezt egyedül megadni.

 

Ne félj tőlük!

Jeremiás 1,4-10

pair-2879673_960_720.png

Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj! 

 

Csodálatos látni azt, ahogyan Isten megszólítja Jeremiást. A körülmények talán nem a legjobbak. Sőt komoly nehézségek közepette van a világ, és a nép is. Az északi királyság megsemmisült, Júda is elfordult az Úrtól. A nagy hatalmak kényük kedvük szerint tekintenek Izraelre. Tehát nem éppen a legideálisabb a helyzet. Isten mégis szól. Ma is ezt tapasztalhatjuk meg. Talán nem a legideálisabb a helyzet a világban. A bűn tombol, a világi hatalmak pedig régen hátat fordítottak Istennek. A magát valamikor még keresztyénnek mondó, fejlett nyugati világ, teljesen megtagadta Istent. Közben látjuk, ahogy a világhatalmi felosztás kezd átrendeződni. Teret hódít az iszlám, Európa gyengül és vergődik, Ázsia töretlenül fejlődik, Amerika pedig alszik. Közben pedig az a csoda, hogy egy ilyen kis országban mint Magyarország, egy ilyen kis faluban mint Terény, szól az Isten igéje. Belegondoltál már ebbe a csodába?  Hogy mennyire nem természetes, hogy szól az Isten igéje. Óriási lehetőség, hogy Istennek van szava hozzád. Ahogyan ott Jeremiást megszólítja, ma neked is szólni akar Isten. A Szentlélek által, az igén keresztül. Vajon élsz-e ezzel a kinccsel? Meghallod-e Isten hangját, ebben a rohanó, zajos világban? Hagysz-e elég időt naponként arra, hogy Isten az igéjével megszólítson? Mert azt látni kell, hogy Isten ma is élő Úr, és van szava számodra. Olyan csodálatos, ahogyan leírja Isten azt, hogy ismeri Jeremiást. Már az anyaméhben Ő formálta, már ott ismerte. Had térjek ki erre egy kicsit. Mert sajnos muszáj erről is beszélni a mai világban. Az élet a fogantatástól számít! Isten nyilván tartja a magzatokat is. Az Ő tervében már benne vannak. Olyan döbbenetes, hogy Isten már azelőtt ismerte Jeremiást, hogy megformálta volna az anyaméhben. Csodálatos üzenet. Isten megszentelte, azaz elkülönítette Jeremiást a szolgálatra, még mielőtt megszületett volna. Isten megelőző kegyelme csodálatos. De ahhoz, hogy mindez megvalósuljon Jeremiás életében, neki még engedelmeskedni kellett az Úrnak. Tudnod kell azt, hogy Istennek veled is terve van. Téged is el akar különíteni a szolgálatra. Célja van az életednek, de a bűn miatt céltévesztett állapotban vagy. Istennek van egy hatalmas terve az életeddel, Ő el akar különíteni a szolgálatára, de a bűn közbe szól. Az Istentől elszakított állapot, a bűn, nem engedi, hogy beteljesüljön ez az elhívás. Ezért szabadításra van szükségünk a bűn állapotából. Jézus ezt a szabadítást hozta el mindannyiunknak akik hiszünk Ő benne.  Az 1 János 3,8-ból tudjuk,hogy: „Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” János evangéliumában pedig ezt olvassuk a 8. fejezetben: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”  A te életedben megtörtént már ez a szabadítás? Elfogadtad már az Isten kegyelmét az Úr Jézus Krisztusban? Megtértél már? Hiszen akkor kaphat új értelmet, új célt az életed, ha ez megtörténik. Látjuk, hogy Jeremiás egy kiválasztott próféta volt, mégis engedelmeskednie kellett az Úr szavának. Először nem akart engedelmeskedni, hanem kifogásokat keres. Amikor minket megszólít az Úr, mi is számtalanszor kifogásokat keresünk. Nem akarunk engedelmeskedni, mert magunkra tekintünk, vagy a körülményeinkre. Én is emlékszem a megtérésem előtt, többször megérintett már Isten igéje, de a hazug kifogásokra hallgattam inkább, mint Istenre. Elhittem a sátán hazugságait, ha megtérnék, az nem lenne nekem jó, hanem akkor sokat veszítenék. Pedig Isten olyan egyértelműen beszélt velem. Én akkor mégis a hazugságnak és a félelmeimnek hittem inkább. Isten ma is egyértelműen beszél veled, Ő konkrét célt, szolgálatot akar adni az életednek. Azt akarja, hogy a céltévesztett állapotodból megtérj, hogy a halálból az életre gyere. A sátán meg mindenféle hazugsággal, félelemmel tömi a fejedet. Az a célja, hogy elvessz, és vele együtt menj a kárhozatra. Istennek pedig más terve van veled.  Azért hirdeti ebben az igében is az ítéletet a népnek, hogy azok megtérjenek. Ők nem hallgattak az igére, nem tértek meg, és ezért jött az ítélet számukra, a fogság. Te hallgatsz ma Isten megtérésre hívó szavára? Mert most még azért ítél, hogy új életed legyen, ha azonban visszautasítod Őt, akkor egyszer jön majd az utolsó ítélet is. Jézus azért, jött hogy ettől megmentsen. Ő azért bűnhöddött, hogy nekünk örök életünk legyen. Élsz-e az új élet lehtőségével? Olyan érdekes, hogy ha a biológiai életről van szó, akkor az ember, szinte mindent hajlandó elkövetni, hogy életben maradjon. Amikor meg a lelki életről beszél neki a Teremtő Úr, akkor szkeptikusak,hitetlenek vagyunk, és nem hiszünk Neki. Isten új életet akar ajándékozni neked Jézusban. Rajtad áll, hogy ezt elfogadod-e. Ennek az új életnek, pedig lesz célja, Isten dicsőségére élhetsz, és neki szolgálhatsz. 

Isten szolgálatba akar állítani ma. Mert szükséged van Rá. Nem Istennek van szüksége rád, hanem neked van szükséged arra, hogy értelmes célt kapjon az életed. Máté evangéliumában,  a 6. fejezetben ezt olvassuk: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”  Isten meg akarja tölteni az életedet maradandó kincsekkel. Ezeket a maradandó kincseket pedig úgy gyűjtheted, ha tényleg Isten dicsőségére szolgálsz. Nem a saját erődből, a saját céljaidból,hanem az Ő vezetése alatt az Ő dicsőségére. Jeremiás, biztos vagyok benne, ha választahatott volna magának szolgálatot, akkor nem azt választotta volna, hogy a népének hirdesse az ítéletet. Viszont Isten erre a szolgálatra hívta el, és Jeremiás pedig engedelmeskedett. Sokszor félelemmel telve, nagyon nehéz szívvel szolgált, de megtapasztalta midnvégig a 8. vers igazságát. „Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR.” Micsoda ígéret, ha beállunk Isten munkájába, nem kell félni, mert az Úr velünk lesz! Viszont itt még van egy nagyon fontos dolog, hogy Isten szolgálatában nem a saját bölcsességünket kell mondani. Isten a szánkba adja az Igét. Megtanít minket arra, hogy az Ő igazságát éljük és mondjuk az embereknek. „Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet!” Isten fogja ezt a csodát megtenni. Ő fog ellátni üzenettel, hiszen ha az ő tanítványa vagy, akkor vezet téged. Had mondjam el testvérek, hogy ez tényleg így van. Mindenben az Úr, a Szentlélek által tud vezetést adni. Te megtapasztaltad már mindenzt? Rábíztad az életedet Isten igéjének vezetésére? Az ige megeleveníthet téged is, ha hagyod. Isten „csak” engedelmességet vár, és azt, hogy ne keress kifogásokat. Hiszen nem neked kell ezt kiizadni magadból, hanem ezt Ő fogja adni neked, Jézus Krisztusban. Olyan érdekes, hogy amikor Jézus itt járt ezen a földön, akkor voltak akik Jeremiásnak hittek. Hiszem, hogy nem véletlen az összehasonlítás, mert Jeremiás szolgálatában is a Lélek munkálkodott. Isten azt mondja, az én igémet adom a szádba, és tudjuk, hogy Jézus a testé lett Ige. A mi szolgálatunk is csak így működhet. Jézus Krisztus által. Ahogyan Pál apostol is mondja az első Korinthusi levél 2. fejezetében :„Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Ez lehet a mi hitvallásunk is a szolgálattal kapcsolatban. Nem kell, nem szabad más alapra építeni a mi szolgálatunkban sem. Az ítélet és a kegyelem kell, hogy a középpontban legyen. Tulajdonképpen ez az evangélium, ami ott, a megfeszített Krisztusban lett világos előttünk. Isten ítélete alatt van Jézus azért, hogy aki hisz benne, annak kegyelmet szerezzen az ítélet alól. Tulajdonképpen Jeremiás szolgálata sem szólt másról. Figyeljük csak meg a 10. verset: „Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!” Isten üzenetében egyszerre van jelen az ítélet és a kegyelem is. Nagyon fontos ezt nekünk is tisztán látni.  Egyik sem kerekedhet a másik fölé.  Nem lehet csak írtani és gyomlálni, de nem lehet csak építeni és ültetni. Együtt működik a kettő.

Isten ma is szólt az Igéjében hozzád. Láthatjuk, hogy milyen nagy csoda ez! Azt akarja, hogy állj be az Ő követésébe. Térj meg, ha még nem vagy az Ő gyermeke. Ő új életet, örök életet akar adni neked. Ebben az új életeben pedig, lehetőséged van, hogy maradandó kincseket gyűjts a szolgálat által. Isten ad ehhez is erőt, és üzenetet. Tőled azt várja, hogy légy engedelmes, és ne a saját bölcsességedben bízz. Csodálatos az a lehetőség, amire az Úr hív! Ha nehéz is lesz az út, ahogyan Jeremiásnál is látjuk, hogy az volt, akkor is ebben a kijelentésben bízhatunk: „Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR.”  Azt pedig tudjuk, ha az Úr velünk, ki lehet ellenünk? Erős vár a mi Istenünk! Hát bízzunk benne, és induljunk el vele a harcba.

Mindent helyesen cselekedett

Márk evangéliuma 7,31-37

 

nature-2570586_960_720.jpgJézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül. Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: „Effata, azaz: nyílj meg!” És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt. Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.”

Amikor ehhez a történethez érünk, már sok mindenen történt. Jézus megkezdte már a szolgálatát, és elhívta tanítványait is. Hirdette a megtérést, hogy elközelített az Isten országa. Sok beteget meggyógyított. Megtörtént már az 5000 ember megvendégelése, a kenyér csoda is. Feltámasztotta Jairus leányá és ekkor már túl vagyunk keresztelő János halálán is. Tehát nagyon sok fontos dolog történt már. A gadarai megszállottat is meg szabadította Jézus. Most amikor ehhez a történethez érünk, fontos látnunk, hogy mi történt eddig. Mindezt annak fényében kell értenünk, hogy közvetlenül ez előtt a történet előtt van, hogy Jézus egy pogány asszony lányából kiűzi az ördögöt. Jézus áttörve a határokat, irgalmasan oda fordul a pogány asszonyhoz, és meggyógyítja a leányát. Ezzel is azt akarja üzenni számunkra, hogy Ő nem személyválogató. Ezek uátn, hoznak hozzá egy süket és dadogós embert.

 Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: „Effata, azaz: nyílj meg!” És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt. Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el;”

Milyen jó látni ebből a történetből azt, hogy embereknek fontos volt az, hogy valakit Jézushoz vigyenek. Méghozzá egy beteg, rászoruló embert. Óriási tanítást tartalmaz ez a rövid kis rész, számunkra is. Tudjuk egy másik történetből, hogy milyen mélyen szakad fel a béna emberből a panasz, nincs emberem. Milyen jó, hogy ennek a süket dadogó embernek, volt embere. Volt, akinek fontos volt a sorsa, és ami a legfontosabb, hogy volt olyan körülötte, aki tudta, hogy Jézusnál van megoldás az életére. Két oldalról szeretném most ezt megvilágítani. Az első: Neked van olyan ember a környezeteben, akit Isten rád bízott? Van olyan aki felé felelősséged van? Vannak olyan szorult helyzetben lévők körülötted, akinek az Úr Jézus tudna segíteni? Ha igen akkor, had bátorítsalak arra, hogy bátran hozd őket Jézus közelébe. Hozd őket ige közelbe, az alkalmakra, az igéhez, Jézushoz őket. Mert nincs olyan helyzet amiben, Jézus ne tudna megoldást adni. A második: Ha netalántán neked nincs embered, ha vágysz Jézus Krisztus közelébe, akkor had mondjam neked, hogy örömmel leszek az embered. Szívesen oda vezetlek Krisztushoz! Had mondjam újra, nincs olyan helyzet amiben, Jézus ne tudna megoldást adni. Persze azt ebből a részből is látjuk, hogy Jézus nem úgy adja a gyógyulást, ahogy azt az emberek elvárják. Akik oda vitték a beteget, konkrét elképzeléssel álltak Jézus elé „kérték, hogy tegye rá a kezét”. Jézus még sem úgy gyógyított. Ők leadták a kérést, hogy tegye rá a kezét a betegre. Jézus pedig mást tett. Éppen ezért nagyon fontos ez az üzenet is, hogy Jézus nem sablonokban gondolkodik. Nem sablonosan cselekszik ma sem. Már az is nagyon sokféle, ahogyan az emberek kapcsolatba kerülnek vele. Aztán amikor megtörténik a személyes találkozás, az sem sablonos. Nincs ez másképpen ma sem. Nem a formulák, a sablonok számítanak, hanem a személyes találkozás és annak a következménye a lényeges. A gyógyítás már személyesen történik. Jézus külön hívja a beteget, és úgy gyógyítja meg. Személyesen megérinti és imádkozik is. Csodálatos az hatalom amivel Jézus rendelkezik. Az Ő szavára megnyílik a fül és a száj. Igen, mert Jézus az Isten Fia. Ezeket a csodákat és jeleket is azért tette, hogy felismerjék őt, mint messiást. Ő nem csoda gyógyítónak jött, éppen ezért kéri, hogy ezt ne mondják el senkinek, mert ezeket a gyógyításokat, szabadításokat, messiási jelnek szánta. Persze olvasunk olyat is a Szentírásban, hogy irgalomból megszánta a betegeket és meggyógyította őket, de nem ez volt az elsődleges küldetése. Nem testi orvosnak jött, hanem lelki orvosnak! Sokszor pont ezek a félreértések hátráltatták a szolgálatát. Ezért kéri Jézus, hogy ne beszéljenek erről, de ettől függetlenül a nép nem tud eleget tenni a kérésnek.

Elkezdik hirdetni : „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.Tudjuk, hogy nekünk a Szentírás nem csupán testi módon szólhat. Nyugodtan érthetjük ezeket a kijelentéseket lelkiképpen is, hiszen egyedül Jézus tud igazán hallóvá tenni minket, akik a bűn zajától megsüketültünk és megnémultunk. Isten, a Szent Lélk által tudja számunkra is hallhatóvá, befogadhatóvá tenni az igét. A hit pedig hallásból van, Isten igéjének a hallásából. Milyen hatalmas csoda, hogy Isten tudja megnyitni a fülünket, és a szívünket is, hogy meghalljuk az örömüzenetet, az evangéliumot. Ugyan így, ő tudja megnyitni a szánkat is, hogy bizonyságot tegyünk róla. Nem nekünk kell erőlködnünk, nem nekünk kel megtanult paneleket használnunk, hanem Jézus nyitja meg a szánkat a róla szóló bizonyságtételre. Milyen csodálatos lehetőség ez ma is számunkra. Jézus Krisztusban kaphatunk halló fület, és bizonyságtevő nyelvet. Így meghallhatjuk az Ő szavát a Szentírásból, és bátran beszélhetünk róla a Lélek által. Éljünk ezzel a hatalmas lehetőséggel.

süti beállítások módosítása