Ha azt hiszed, hogy a csodálatos lelki ajándékok bármelyike csak az apostoli korszakban működött, és hogy ezek közül néhány vagy mindegyik fokozatosan megszűnt az első század vége előtt, akkor szesszacionista vagy.
Ha úgy hiszed, hogy az Újszövetségben leírt összes lelki ajándék változatlanul, változatlanul és változatlanul folytatódott a nyelvek pünkösdi kiáradása óta, akkor kontinúacionista vagy.
Elég nehéz igazi kontinúacionistát találni. Abszolút nem-koncesszionisták csak a karizmatikus mozgalom bizarr peremén léteznek. A karizmatikusok azok az emberek, akik szeretik egymást „apostoloknak” nyilvánítani, igényt tartanak (és elkerülhetetlenül visszaélnek) az összes apostoli előjoggal, néha fantáziadús történeteket találnak ki a halálból feltámadt emberekről, és kiforgatják és elrontják az evangéliumot, az engeszteléssel vagy a keresztény tanítványsággal és önmegtagadással kapcsolatos tanok gyakorlatilag minden kategóriáját átírva.
De az evangéliumi karizmatikusok (különösen a reformált változat) nem igazán hisznek abban, hogy ma is vannak olyan apostolok, akiknek ugyanaz a tekintélyük, mint az ősegyház apostolainak. Néhányan ugyan használják az apostol kifejezést, de kivétel nélkül ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk ma elismert apostolkodás egy kisebb fajta apostolkodás, mint az a hivatal és ajándék, amely az első században az apostoloké volt.
Most gondoljuk végig, hogy ez az álláspont milyen következményekkel jár: Azzal, hogy az apostolkodás egy kisebb fajta apostolkodás mellett érvelnek, valójában elismerik, hogy az apostolkodás hiteles, eredeti újszövetségi ajándéka (Ef 4,11) megszűnt. Valójában ők maguk is egyfajta szesszacionizmust fogadtak el.
Megjegyzés: Ennek a nézetnek nincs több vagy kevesebb bibliai alapja, mint bármely másfajta szesszacionizmusnak.
Ennek ellenére minden igazi evangéliumi a szesszacionizmus valamelyik formáját vallja. Mindannyian hisszük, hogy a Szentírás kánonja zárt, igaz? Nem hisszük, hogy új ihletett anyaggal kellene kiegészítenünk az Újszövetség kánonját. Ragaszkodunk ahhoz a hithez, amely egyszer és mindenkorra átadtatott a szenteknek (Júdás 3) - Krisztus személyében és apostolainak tanítása által, és az Újszövetségben írásba foglaltatott. Hisszük, hogy a Szentírás, ahogyan az nálunk van, teljes. És akik ezt nem hiszik, azok nem igazán evangéliumiak. Ők szektások és hamis tanítók, akik hozzátennének valamit Isten Igéjéhez.
De vegyük észre: ha elismerjük, hogy a kánon lezárult, és az apostolkodás ajándéka megszűnt, akkor máris elismertük a szesszacionista érvelés lényegét.
Ez azonban még nem minden. A legtöbb vezető „reformált karizmatikus” még ennél is tovább megy. Szabadon elismerik, hogy a ma működő karizmatikus ajándékok mindegyike gyengébb minőségű, mint azok az ajándékok, amelyekről az Újszövetségben olvashatunk.
Wayne Grudem The Gift of Prophecy in the New Testament and Today (Wheaton: Crossway, 1988) című könyvében például - amely valószínűleg a legfontosabb és legbefolyásosabb mű, amelyet a modern prófécia védelmében írtak - Grudem azt írja, hogy „egyetlen felelős karizmatikus sem vallja” azt a nézetet, hogy a prófécia ma tévedhetetlen és tévedhetetlen kinyilatkoztatás Istentől (111. o.). Szerinte a karizmatikusok egy „kisebb fajta prófécia” mellett érvelnek (112.), amely nem áll ugyanazon a szinten, mint az ószövetségi próféták vagy az újszövetségi apostolok ihletett próféciái - és amely még tévedhető is lehet (és nagyon gyakran az is).
Grudem írja,
„a karizmatikus mozgalom minden szekciója szinte egyöntetűen tanúsítja, hogy [a mai] próféciák tisztátalanok, és olyan elemeket fognak tartalmazni, amelyeknek nem szabad engedelmeskedni, vagy amelyekben nem szabad bízni.”
Jack Deere, a dallasi szeminárium egykori professzora, akiből karizmatikus szószóló lett, szintén elismeri Surprised by the Power of the Holy Spirit (Grand Rapids: Zondervan, 1993) című könyvében, hogy nem látott senkit ma csodákat tenni vagy olyan minőségű ajándékokkal rendelkezni, mint az apostoli korszak jelei és csodái. Valójában Deere egész könyvében vehemensen érvel amellett, hogy a modern karizmatikusok nem is állítják, hogy apostoli minőségű ajándékokkal és csodatevő képességekkel rendelkeznek. Deere egyik fő védekezési iránya a karizmatikus mozgalom kritikusaival szemben az, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a modern karizmatikus ajándékok valójában gyengébb ajándékok, mint az apostoli korszakban rendelkezésre állók, és ezért - állítása szerint - nem kellene őket apostoli mércével mérni.
Ismételjük meg ennek az állításnak a következményeit: Deere és Grudem tulajdonképpen az egész szesszacionista érvelést elismerte. Elismerték, hogy ők maguk is afféle szesszacionisták. Úgy vélik, hogy az igazi apostoli ajándékok és csodák megszűntek, és elismerik, hogy amit ma állítanak, az nem azonos az Újszövetségben leírt karizmákkal.
Más szóval, a modern karizmatikusok már a szesszacionista álláspontra helyezkedtek. Amikor a kérdésben megszorongatják őket, minden őszinte karizmatikus kénytelen elismerni, hogy a ma kapott „ajándékok” gyengébb minőségűek, mint az apostoli korszakban kapott ajándékok.
A mai nyelveken szólók nem beszélnek érthető vagy lefordítható dialektusban, ahogyan az apostolok és követőik tették pünkösdkor. A külföldi missziós mezőkön szolgáló karizmatikusok jellemzően nem képesek csodálatosan hirdetni az evangéliumot hallgatóik nyelvén. A karizmatikus misszionáriusoknak ugyanúgy nyelviskolába kell járniuk, mint bárki másnak.
Ha már minden oldal elismeri, hogy nincsenek olyan modern jel- és csodatevő munkások, akik valóban képesek megismételni az apostoli erőt, akkor nincs tényleges vitánk a szesszacionizmus elvéről, és ezért fölösleges minden olyan eszeveszett követelés, amely a szesszacionizmus bibliai és exegetikai alátámasztására irányul. A nézeteltérésünk igazi lényege csak a mérték kérdésére egyszerűsödik.
Thomas Edgar egy nagyon hasznos könyvében, a Satisfied by the Promise of the Spirit (Grand Rapids: Kregel, 1996) címűben azt írja,
A karizmatikus mozgalom azzal szerzett hitelt és kezdeti elfogadottságot, hogy azt állította, hogy az ő ajándékaik ugyanazok, mint az Apostolok Cselekedeteiben. A legtöbb ember számára ezért ma is hitelesek. Most mégis az egyik elsődleges védekezésük az az állítás, hogy [az ajándékok] nem ugyanazok [mint az Újszövetségben foglaltak.] A tényekkel szembesülve kénytelenek voltak visszavonni eredeti létjogosultságuk alapját. (p. 32)
Ami a bibliai érveket illeti, magában a Szentírásban bőséges bizonyíték van arra, hogy a csodák rendkívüli, ritka események voltak, amelyek általában valamilyen jelentős módon olyan emberekhez kapcsolódtak, akik ihletett és tévedhetetlen kijelentéseket mondtak. A bibliai elbeszélésből nyilvánvaló, hogy a csodák gyakorisága már az apostoli korszak vége előtt is csökkent. A Szentírás szerint a csodák apostoli jelek voltak (2Kor 12:12) , és ezért definíció szerint kifejezetten és egyedülállóan az apostoli korszakra vonatkoztak.
"Continuationists in the Comment Thread by Phil Johnson Tuesday, January 26, 2010" cikke alapján fordítva https://www.gty.org/library/blog/B100126
