Luther Márton rámutatott arra, hogy amikor a böjti időszak végén, Krisztus szenvedését és halálát ünnepeljük, akkor nem Krisztust kell gyászolnunk, hanem önmagunkat: hiszen ha hittel hallgatjuk a passiót és hittel nézünk fel a Golgota keresztjére, akkor azt kell felismernünk, hogy Krisztus szenvedése és halála a mi bűneink a miatt történik. Éppen ezért Krisztus azt az ítéletet szenvedi ártatlanul, amit mi bűneinkért valóban megérdemelünk. Ezentúl, pedig mindig legyen a szemünk előtt, hogy húsvét ünnepe, a feltámadás ünnepe.

Ne essünk bele mi is abba a hibába, amibe a tanítványok, akik elsőre nem értették a feltámadás üzenetét. Hiszen az egész keresztyénségünk alapja a feltámadás. Megváltó urunk, Jézus Krisztus, életét adta értünk, de nem maradt a halálban, hanem győzött, feltámadt, ma is él, és mindenkinek, aki hisz Ő benne örök életet ad. Az egész szenvedés történet értelmezhetetlen a feltámadás örömüzenete nélkül! Jézus szenvedéseit és halálát mindig ennek tükrében vizsgáljuk.

Amikor Jézus vállalja értünk a kereszthalált, akkor azt is tudja, hogy fel fog támadni. Még ha szörnyű és tragikus is az az út, amin Jézus végig megy passiója során, mi már egyértelműen tudhatjuk, hogy értünk, helyettünk járta végig ezt az utat, hogy megbékéltesse az Atyát a bűnös emberrel, és azoknak, akik hisznek benne, örök életet szerezzen.Mi már tudjuk, hogy az útja nem a kereszten végződik, hanem harmadnapra a csodálatos feltámadásában, a történet tovább folytatódik. Ezért minden vasárnap-amikor egyébként a feltámadásra ünnepeljük-, elmondjuk ezt az örömhírt a hitvallásunkban is, az apostoli hitvallásban: „harmadnapon feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, ott ül a mindenható atya Isten jobbján onnan jön el ítélni élőket és holtak.” Jézus halála és feltámadása a keresztyénség alapja. 

Maga Jézus mondja el János evangéliumában, hogy mi is a küldetése: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

Vagy gondoljunk arra, mit mond a Gecsemáné kertben Péternek az előző fejezetben Jézus:„azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?⁵⁴De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?”

Lukács evangéliumában pedig ezt olvassuk: „ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. ⁵³Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.” Ezekből az igékből is jól láthatjuk, hogy itt nem valamiféle véletlen egybeesések sorozata okozta Jézus halálát, hanem ez volt Isten megváltó terve. Ezért jött el közénk az Isten Fia. Ettől függetlenül, természetesen azokat az embereket, akik Jézust elárulták, megfeszítették, vagy kiszolgáltatták, nem menti fel ez a tény.

Isten olyan utat készített a megváltásunkra, amit mi el sem tudtunk gondolni,így olvassuk ezt a Korinthusi levélben:„mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, ⁷hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. ⁸Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. ⁹Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” Tehát Jézus keresztútját és feltámadását készítette az Isten az Őt szeretőknek megmenekülésünk útjának. Mindazért, amit mi látunk a passió során emberi szinten, az igazságtalanság, a bűn, az árulás, ezért majd számot kell adni azoknak akik ebben résztvettek, ha csak nem tértek meg a Lélek által. Ugyanakkor, pedig a passió útján látjuk a mi megmenekülésünket is, Krisztus áldozatában, ami a feltámadásban mutatja meg igazi erejét.

Most térjünk vissza a konkrét eseményekhez. Nézzük meg ki is volt ez a Barabbás? Annyit tudhatunk róla, hogy egy lázadó volt, Róma ellen lázadt, és gyilkos is volt. Néhány kéziratban láthatjuk, hogy Jézus Barabbás volt a teljes neve. Ennek a jelentése pedig így hangzik: A szabadító, az írástudó fia. Abban az időben, a neveket eléggé tudatosan adták. Így valószínű, hogy Barabbás azt gondolhatta magáról, hogy majd ő szabadítja meg a népét a Rómaiaktól, és az is biztos, hogy egy írástudó ember fia volt.

Most nézzük meg Pilátust, aki az elnyomó hatalom helytartója, véreskezű vezetője. Egy pogány, keménykezű ember, és mégis meglátja Jézusban, hogy nem bűnös, csak a vallási vezetők irigységének céltáblája lett. Még a felesége is üzen neki, hogy ne ítélje el Jézust. Szimpatizál is vele, szabadon akarja bocsátani. Végül még is inkább a népszerűsége mellett dönt, mint az igazság mellett. Próbálja ártatlannak bemutatni magát Jézus ítéletében. A döntést mégis ő hozza meg, hogy Jézusnak meg kell halnia. Ha tényleg igaznak tartotta, akkor nem kellett volna ez az egész színjáték, egyszerűen szabadon engedhette volna Jézust, de ő nem tudod a saját érdekein, hatalmán, és népszerűségén túl látni. Ennek a csapdájába esett végül és a világtörténelem legsúlyosabb, leghamisabb ítéletét hozta meg, az Isten Fia ellen.

Most vizsgáljuk meg a tömeget a vallásos népet. Ők az ünnepre mentek fel Jeruzsálembe. Ott vannak a vallási vezetők is, akik az egész támadás mögött állnak. Felbujtják a népet, hogy Barabbást válasszák, és Jézus veszítsék el. A nép vakon követi a vallási vezetőiket. Közben még talán reménykednek is a lázadó vezérben, hogy majd megszabadítja őket a Rómaiaktól. Mert a várakozásaiknak megfelelő vezér az Barabbás volt. Közben meg halálos ítéletet követelnek Jézusra, és a kivégzésének a terhét magukra és utódaikra veszik.

Nagyon erős kép ez a passiótörténetben. Egyfelől látjuk Pilátust, aki a világi hatalmat testesíti meg. Másfelől ott áll Barabbás, aki az egyszerű vallásos ember várakozásait testesíti meg. Aztán ott a vallásos tömeg, aki a felbujtás hatására kiabálja Jézusra, hogy feszítsd meg. És ott áll Jézus, az Isten fia, az ártatlan, aki értünk vállalja a keresztutat. Szinte minden benne van ebben a képben. A világ, aki nem tud mit kezdeni Jézussal, csak érdeklődve szemléli az ártatlanságát, de közben meg elutasítja őt.A vezetők által felbujtott vallásos tömeg, akik csak ebben a földi életben várnak enyhülést, ezt várják csupán Istentől. A hamis messiás, ami a földi élet szabadságát ígéri, de nem tud valós szabadulást hozni. És ott a megváltó, aki az út az igazság és az élet.

Amikor ez a kép tárul elénk akkor hiszem, hogy mindannyian megállhatunk az Úr előtt és kérhetjük Őt, hogy: Ítélj meg engem! Ítéld meg Uram én vajon kihez tartozom?

1,A világhoz? Még szemlélődve figyelem Jézust a világgal?  Látom, hogy szép dolgokat tanít, szép dolgokat tesz, és igaznak is tűnik, amit mond, de a világ, az élvezetek, a saját hatalmam még fontosabb számomra?

2, A vallásos tömeghez? Csak a földi életben várom Istentől az enyhülést? Csak az itteni bajaimra keresek választ?Csak érdekből vagyok Isten mellett?

3, A megváltóhoz? Vagy látom, hogy az egész értem történik? Amikor Jézusra nézek, látom, a jogos ítéletemet?Látom, hogy helyettem járja végig ezt az utat! Tudom, hogy rá szorulok szabadító kegyelmére?És hiszem, hogy benne örök életem van?

Ítélj meg engem Uram!